Este
Eljött a forró nyár, rekkenő a hőség,
agyamba fészkelte önmagát a kétség.
Délibábot játszik aszfalton a meleg,
kánikulában én majdnem meggebedek.
Felhők szálltak a fák mögül,
Mint kék tó tükrére a tajtékhabok.
Valahonnét sodródnak a fecskék is,
Mint egy ragadozó elől a maradék halrajok.
Magával hordja az est a végtelen vizet,
Apadnak és kiszöknek mellette az árak,
Mint gazda, ki a nap végén fizet,
Adja lelkét a fény minden csobbanásnak.
Aranyló napkorong
ég és föld határán
zöld dombra teríti
még izzó palástját.
Csókot küld
a Hold az éjnek,
s félárnyékos csillagutat jár,
felhőpaplan töri meg fényét,
csendben pihen alatta a táj.
Már megint egyedül vagyok,
Úgy érzem, összeroskadok,
Nem engedhetem meg magamnak, hogy sírjak,
Hisz mások sokkal nagyobb harcot vívnak.
Hattyúszárnyú, dús szélekkel
Telt meg az alkony,
És megcsókolt egy fehér orgonát
A fényparton,
De már tovább nem mehetett.
minden alkonyat zuhanás
a bensőm jóban van
a Nappal
ilyenkor fellazulnak a korlátok
amiket akkor látok ha süt
ezek tartanak
a szakadék peremének jó
oldalán...
Hívásodat még most is szívesen veszem.
Kedves hangodnak, ó, be örülne lelkem!
Édesanyánk szíve
csupa-csoda kincs,
közepén a gyermek,
kinek párja nincs...
mosoly
Ma nem hallottam a
békák brekegését,
erős szél fújt,
s porördögöt kavart, mi
felkapta a száraz avart!
Botorkálok éjjel, de csak a homály honol,
számomra világos, ám a fátyol ráomol...
Kicsit sunyin néz, majd jön a himihumi rész,
ki tudja még, mit diktál most a cirkuszi ész...
Úgy várlak, Valaki.
Úgy szeretnélek, Valaki.
Karomban hordoználak,
Karomban tartanálak.