Érzések
Én már nem akarok nélküled aludni -
a gondolat csillagtáncot jár az égen,
hát hogyan tudnék én magamnak hazudni?
Szemhéjam feszül emléked börtönében.
Nem jön az álom, örök az éjjel,
sav a valóság, átok az este.
Utánad vágyom, csak engem érzel,
fekete rónák fekete teste.
Hangos mulatozás, himnusz és harangszó,
folyt a pezsgő, vidáman szólt a nótaszó.
Elbúcsúztunk az óévtől, hajnalodik,
tűzijátékok robaja távolodik.
Ha visszagondolok,
eszembe jut a siralmas múlt.
Felvonó a csillagokba
Délibábos estéken visszaemlékszem,
mit láttam az égen réges-régen,
hogy három madár volt vagy lepke,
nem lényeg, mit számít az egy eretnek
versben, ha a csuhások megbélyegeznek,
erőm nem hagy el, él bennem ma is a remény,
Pater Noster!
Mi a művészet?
Dal, ének, költészet,
rajzolt vagy festett képek,
vasba-kőbe zárt igazság
a szavak s formák nyomán.
Fény játszik életet végtelen szemedben,
ilyen mértékkel... már régen nem szerettem.
Tükörországodban megtörik a csóva,
és érlelődik egy világkatasztrófa,
mely repedezve robbantja fel az eget,
húsunkkal borítva be a csatateret.
Álruháim százai szakadnak le rólam,
elhelyezem őket az üvegkoporsóban,
ahol feküdt eddig a legmélyebb személyem,
törékenységem és minden áldott szeszélyem.
Megtalált az élet
Mellkasom homokos tengerpartján
sivár és száraz ágak hevertek.
Kiült rájuk sós vizű rengeteg,
lekorhadt kérgük fehér lebernyeg.
Amikor a gondolataidban olvasok,
bensődben vérvörös végtelenné olvadok.
Életet sugalló szavad temet magába,
morajló, őrült elektromos viharába...
Egy fűszál hegyén állok hetykén, lábujjhegyen,
onnan néz le rám a sűrű világegyetem.
Tűélen táncolok a tisztás rejtekében,
egy vadat látok a vadász drótketrecében.
A szabadság kuporog nem messze rettegve,
ő fekszik összezúzva a csúnya ketrecben.
Egy folyógödör közepén várakozom
kérdőre vonva az időt és a teret.
A jövő ölelésében bizakodom,
hogy majd lágyan megérint és újra szeret.
Mikor gyerek voltál,
Milyen lehettél?
Te is rosszalkodtál,
És te is édességet ettél?
Elfogyott a szó a szájról,
a csönd ciripel egy dalban.
Elhallgat a hang a tájról,
és elsüllyed a kés a vajban.
Legyen ez kék,
Mint a tengernyi ég.
Legyen ez zöld,
Mint a mohás föld.