Érzések
Üresség. De nem az a jó fajta.
Keserű, mint kávénak a zacca.
Elvette tőlem a félelmet is,
Pedig azzal voltam telis-teli.
Éreznék valamit, bármit ezen
Kívül, ami nem ilyen elvtelen.
Létem kicsiny rezdülése
megöleli álmaim fodrait,
harcom az Úr tenyerén pihen,
vágyam a megnyugvás.
Van egy ház a Szamos partján,
düledező, romos.
Kapujára írva:
belépni tilos!
Ében volt az éj, nappal,
komor, nyomott volt az ember.
Oly zord, fagyos volt a tél,
hogy még kimozdulni sem mert...
Tudod...
Minden gondolatom csak te vagy!
Nincsen más, ki ennyit járna itt.
S amerre csak elnézek, látlak,
Minden vagy égtől, le a fűszálig!
A gyűlölet földjén élek én,
Hol harag és irigység az úr,
Hol ember embernek farkasa,
És másokat a mocsokba gyúr.
visszhangzik ott minden.
a beton is veri
vissza, hogy mit vétesz,
vétek én is, de mit?
Miért irigy a szív,
mely célért nem dobog?
Miért dühöng eszeveszett,
s nem érti az okot?
akkor veszett el minden,
mikor a tizedikről kivetette magát
az első levél és ráhullt az őszre,
amin fékezés nélkül rohant át az idő,
a kereszteződésnél frontálisan ütközve...
Mikor jut eszembe?
Ha útnak indulok.
Miről jut eszembe?
Ha zenét hallgatok.
Egy újabb reggel,
de te nem vagy itt.
Rád gondolok,
de te nem vagy itt.
És megint írok,
De már nem sírok,
Megértelek,
Nem kellek neked.
Apró tavacskaként indultál,
Csak néztelek, és egyedül magamat láttam felszíned tükrében.
Volt, hogy eső voltál,
Először lágyan cseperegtél, majd zivatarrá váltál és zúgó viharként tomboltál
különös érzéseket hagyva magad után:
szépséges fájdalmat,
fájdalmas reménységet.
SZŐKE
Mint a nyári napsugár,
mi a víz színén csillog,
vidámságot hoz magával,
mindent bearanyoz.