Érzések
Titokzatos jövő
Múltam van már, nem is olyan rövid...
Lerágott csont már teljesen, tövig...
Ami volt, elmúlt, változtatni nem lehet,
Nem is akarok, ez ügyben ennyit tehetek.
Mielőtt álomra hajtanám a fejem,
gyökereket ereszt gondolatod bennem,
átível lelkem határán, át bérceken,
megbújik szavaimban, történetemben.
Gondokról, kínokról, bajról, úgy érzem, írtam eleget!
Jegyzek most inkább csupa jóról, mely feldobja kedvetek!
Szabira ment a hőség, néha hullik hűsítő eső,
lágy szellő ringat egy fészket, a meleg nem oly` rekkenő.
Nem több, csak egyetlen nap az élet,
a reggel felébred, alszik az éj,
holnapom kérészként idetéved,
fodrozódik, mint egy hullámtaréj.
Látod? Elmentél, és le is ment a Nap,
gomolyfelhőkből könnycseppek hullanak.
Mordul és felüvölt néha az égbolt,
sötét van ott, ahol az előbb még fény volt.
Lehunyom a szemem és vágylak,
Messze vagy, csak álmodom ajkad,
Titokzatos, rejtelmes nyár van,
Rólad mesél az esti csillag.
Talán sosem tudják meg az emberek,
hogy minden áldozatot értük teszek:
miattuk lettem kitaszított a Mennyből,
mégis forrnak irántam a gyűlölettől.
Kedv s remények.
Értékek s érzelmek.
Élnélek, te érthetetlen,
Ki vagy te, édesem?
Az értelemtől az értelmetlenig
Valahol már láttalak? Ismerős vagy!
Mint dúlt vad, ki dúdolva, dobogva,
Összevissza, mindenkinek nekirontva
Nem találja helyét, sem az eszét.
Táncunk a sorssal:
egy végtelen keringő,
múló életünk porlad,
mint lágy, puha szellő.
Kívánság, vágy és a szeretet...
Köztük vajh` mi különbség lehet?
Kiskertemben van sok szép virág,
Jácint, tulipán s csillagvirág.
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Légy velem
Nem ezerszer...
Bár még egyszer.
Legyél velem,
Fogjad kezem,
Öröm nekem,
Ragyog lelkem.
Sok ezerszer...