Emlékezés
Hazugság, remegő kezek,
Egy sírógörcsöt kapott kisgyerek,
A kisgyerek én voltam-vagyok,
Amíg élek-halok.
Magamnak
Egy személybe voltam mindig szerelmes, a szerelembe,
S nem a kiszemelt emberbe.
Őszintén be kell valljam,
Ha szerelmet hittem, szavakkal csaltam.
Olyan helyekre tudok eljutni,
Ahova más senki.
Van egy örök bérletem,
Amivel nem tévedtem.
A helyről, hol valójában sosem volt csend.
Azt hiszem, boldog voltam ott,
Hol rég csend honolt.
De az ilyesfajta érzésem már régen holt,
Rég nem volt.
Hallgat az erdő, néma fuvallat.
Csúszol a sárban, valaki kacag.
Nem fakó,
Eleven emlék,
Szívemben fészket rakott.
Érte mindent megtennék...
Miért csak emlék?
Hozzád bújok, ha félek,
Mikor semmit nem remélek.
Érted, csak érted élek.
Ha nem volnál, az volna vétek.
2006-2014.
Az én iskolám már halott.
Ki tudja, tán mert nem voltam ott.
Emlékszem, milyen volt az élet nélküled.
Egy borzalmas rémület.
Féltem, fáztam, vágyva vártam,
Emberek karjaiban jártam...
Te vagy, kire mindig jó szívvel gondolok!
Igaz, hogy nevetni most nem nagyon tudok.
Elmém visszacsalja hangodat fülembe,
csak egy apró könnycsepp csillan meg szememben.
Nagy izgalom a sulifarsang,
Ki lesz majd ott, kivel táncoljak,
Olyankor minden egész más,
Osztálytermünk ajtaját
Szélesre tárják,
Tornaterem zsúfolásig tele.
A Centrál Kávéház egy asztalánál,
hol egykoron Karinthy és Ady ült...
Egyedül vagyok ködpárás alkonyon,
aranyfények vándorolnak arcomon...
Vérvörös alkonyban ősz gomolyog,
magányos padon bús emléknyomok,
égbe szöknek kopár fák árnyai,
rozsdás percek az idő szárnyai.
Megfáradt vándor, ha erre jársz ma este,
utad mutatja sok százéves platán.
Talán egy hantot vagy megnyugvást keresve?
Szíved a csenddel egy ütemre jár.