Emlékezés
Kialszik most az alkonyat,
bazsarózsa-parázs,
lepotyognak a felhőszilvák,
holdbográcsban éjjellé
rotyognak,
és pár kendős, párahajú angyal
szétszórja a csillagok
körtehéját.
Mindennap kicsit emlékezem Rád.
Tavaszízű fuvallat volt a szád.
Pillangószínek voltak a percek,
mikor csillagidőtlenségbe emelt
a kezed, és éreztem, napfény-gyermek
lehetek, szabad szél-akarat idelent.
Sokszor, mikor rád gondolok,
Csak annyit szeretnék írni
Csupa nagybetűvel, hogy SZERETLEK.
Sokszor, mikor rád gondolok,
Nem tudok mást, mint csak sírni
És azt írni, hogy NEEEM! Elvesztelek.
Megfagyott lábnyom olvad utánad,
a blúzom is lassan kigombolom...
Zöld tapétára emlékszem, de lehet,
hogy az emlékezet átír, rendez, felejt,
selejt képekkel vonaglik elém - mégis
arcul vág finom barnaságod, kezem
alá bekúszik rendezetlen szívzörejjel
telt mellkasod, mert tehozzád hűek
a szürke-fekete, bolyhos-felhős gondok,
én pedig néhány filmkockával mindent...
Engedtem magamnak egy kósza félmosolyt...
A déli napsütésben még nem látszik
a halál.
Álomvilág nem kell nekem,
nincs ott valódi szerelem.
Nálad nélkül bús az élet,
olyan, mint a végítélet.
Március 14. egy sötét folt marad
röpke életemben, mely lelkemhez tapad.
Küzdelmem hegeit testemen hordozom...
Hogy az utókornak legyen mit mesélni,
ott egy kávé mellett meg kellett beszélni,
majd kivonulni az utca emberéhez,
őszinte magyarhoz, az elnyomott néphez
Halk suhogással szállnak a fényben,
hangjuk a szélben őszi világ,
titkukat nem tudom érteni én sem,
sírra hajol ma néhány virág...
Köszönöm, hogy egykor útitársam voltál
bolond életemben, bár minden, amit mondtál,
lehet, hazugság volt, de én mégsem bánom
ezt az őrült táncot, ma más szemszögből látom.
Megfáradt testem, lassan lemaradok,
te a köröket már nélkülem futod.
Néha még visszanézel
s felém integetsz valahol.
Sok évvel ezelőtt, mikor tollat ragadtam,
csak a békémet kerestem, nem alkotni akartam.
Írtam sokfélét, ez segített túlélni mindent,
mert néha hiába kérdeztem odafent az Istent.
Valentin-napra ébresztette reggel.
Virágboltot keres bőszen Lala.
Pár rózsaszál, a boldogsághoz ez kell.
Mit régen vágyott, azzal tér haza!