Emlékezés
Próbáltam szeretni, szívedet elnyerni,
Jobb lenni... nem tudtál semmit sem elhinni.
Vágytál rá, más legyek, bár tudtad, nem lehet
Máról holnapra átírni egy életet.
Már
Múlt vagy.
Álmomban
Még be-betérsz.
Feledni vétek.
Drága Édesapám!
Értünk sokat dolgoztál,
Szeretve fáradoztál.
Angyalok hívására
Lassan úgy érzem, mintha sosem ismertelek volna.
Csak egy álomszerű képként szólítanál meg újra meg újra.
Talpam alatt a víztükörben szürkére festett emlékeket látok.
Olyanok, mint a meséinkből hátrahagyott maradványok.
Lámpásaim 1-2
Emlékszem még a hintára, mint a nád - úgy lengett szép teste,
Ő fúrta-faragta, csiszolta, ő simogatta életre...
Világnak legszebbik völgyében megbújt egy kert a dombokon,
Elterült csendben a fák mentén, s lustán pihent a lombokon.
Édesapám,
Őrzöm még a fényképed a szobám falán.
Arcodról a kemény idők
Lemosták az élet színét,
De ahogy a két szemeddel rám tekintesz,
Nem látok mást, csak egy apa nemes szívét.
Új jég a ligetben nagyszerű,
Ujjé, a ligetben hó!
Itt hólapát, kis seprű, nagy seprű, ródli is kapható,
Seperhetsz is, csúszhatsz is, hózhatsz is, eshetsz is,
S mindez oly mosolyfakasztó!
Ódon, régi öregúr tétován bolyong az éjszakában.
Továbblépne a hídon át egy másik világba.
Magam sem hiszem el
Ahogy körbeölel minket
A hegy
Levéltenger szölőszedet
Színpadszüret
Tokaj Villány Vörösvár...
Anyamese
bársonytakarót terít az est
elpilled rajta a fáradt éj
régvolt veti ágyát ma sem rest
roppan a csend mint a kagylóhéj
Vagy mégsem...
Megöleltél szorosan,
Bőrömön még érzem illatod...
Elengedtelek...
Próbálok megkapaszkodni egy hangban.
Szól hozzám puhán, édesen és halkan.
Csengenek benne a reggeli edények,
benne bong egy szerethetőbb élet,
és illata is van: mindig más, de mindig
telített gondoskodás. Szertefut a híg
Édesapám, elbúcsúzom,
hozzád verset sosem írtam,
lehunytad már mindkét szemed,
kint fekszel egy hideg sírban.
Egy élet margójára
Csodás tavasz volt, nap ragyogott,
Sugara minket simogatott.
Légben bűvös varázs kavargott.