Emlékezés
Leoltottuk már a villanyt,
de még nyitva a garázs,
látom, hogy a kazánunkban
piroslik még a parázs.
Halottak napja van,
temetőbe megyünk,
elhalt szeretteink,
ma itt vagytok velünk.
Bódító félhomályban thai lányok reszketnek...
Bár... ki tudja, ezek lányok vagy mások-e?
Hat perc mozgó, resti magány.
Hat megválaszolt kérdés...
Már a "Szabó Ervin" sincs itt, hiába...
A fejlődés nem állhat meg!
"aber ich war nicht mehr jung"
Csendes megemlékezés az elmúlt harminc évről,
Mint egy néma gyásznap: tompa és üres,
Miről álmodtam a kezdetekben, ha álmodtam talán...
Isten bocsássa meg nekem az elmúlt harminc évet!
Csak a szépre emlékezem, már ha van ilyen...
Csak a szépre emlékezem
Már, ha van egyáltalán ilyen
Emlékhamisítványok kelnek életre
Átíródik most a történelem
Éjfél volt és suhogtak a levelek,
Emlékszem rá, július végi, csendes este volt,
Nem járt senki rajtunk kívül a Kurfürstenstraßen,
Csak az emlékek kódorogtak kopott köveken.
még fent vannak a lelkek
látszik ablakuk fénye
szeretteiket várják
kik útra kéltek éjjel...
Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.
Halottak napja van,
emlékezni jöttünk,
sírok tetejére
égő mécsest teszünk.
Aranylott szememben az "Öreg hölgy",
életem nagy álma vált valóra.
A csúcson még felhívtam anyámat,
bár az időjárás nem jött kapóra.
Egy műtét előtti félelem
Ne sírj,
Én is csak egy halandó ember vagyok.
Szomorú lett erre a táj,
Eső szitál,
Ha már nem ébrednék fel.
Boldog az a perc, mikor átölelsz,
Boldog a nap, mikor velem lehetsz.
Emlékszel még a tejfogadra. Tudom.
A fájdalomra is, amikor elvesztetted, és
egy új vágta át ínyedet. Az első.
Emlékszel még a horzsolásra. Tudom.
Még ma is itt vagy velem,
Mint rég, mikor fogtad a kezem,
Valahonnan a messzeségből,
Angyalok fényes rejtekéből,
Látni véllek, valósan érezni
S a láthatatlant szeretni.