Emlékek
Gesztenyefák árnyai alatt
az őspadnál jártam délután,
átölelt a régi hangulat,
elmerengtem egy dal ritmusán,
...és valónak véltem fényeket,
- igaznak hitt furcsa pillanat -
képzeletem játszott csak velem,
mert a padnál Téged láttalak.
Mennyi fakult emlék,
mi évek alatt gyűlt,
némelyik felvétel
feledésbe merült.
Egyszer régen, talán éppen
ezerkilencszázötvenhétben,
gyermekkorom legszebb helyén,
a Bakonynak a tetején,
szülőfalum Főutcáján
lakott az én Feri bátyám.
De jó lenne, ha itt lennétek,
karácsonyfa köré ülhetnétek.
Közben a gyertyák égnének,
csillagszóró fényében boldogan velem ünnepelnétek,
s én csak nézném messziről
szeretettől sugárzó, boldog arcotok.
Ötven év képekben
csodálatos dolog,
emlékszünk a múltra,
velünk a föld forog.
Ezerkilencszázötvenkettő,
Igen nehéz a gyermekkor,
Sokkal nehezebb felnőtteknek,
Embert próbáló, szörnyű kór...
nem volt disznójuk csak tojós tyúkok...
Búcsú Irénkétől
Hullócsillag futott az égen...
Mondd! - szó nélkül mért mentél el?
Feledés vak tátongó mélye
Végül minden belészakad
De ne felejtsem soha mi jó
Mi hozzám ragadt
Mikor a sors elvert, az volt hát a példádázat,
a nyomorrontás elveszett, habár még kápráztat,
erre régen még létezett kora a báróknak,
mára már nincsen más, csak otthona a bároknak...
Még zene fülemnek a hangod,
még látom, kék szemed hogy nevet rám,
de már nem hiányzom néked, beérted
kevesebbel, érted nem hatott imám...
Már
Múlt vagy.
Álmomban
Még be-betérsz.
Feledni vétek.
Kérdem én
A hited rossz irányba visz el,
Itthon a szív
Édes hazám egy van, ez a szemernyi hely.