Emlékek
Az útszélén vonszolom magam, lépteim számolom,
Emlékek terhe nyomja vállam, kínoz gondolatom,
Káosz a fejemben, amim volt, odaveszett minden,
Szeretném végre feledésbe temetni önhitten.
Úgy emlékszem vissza a régi húsvéthétfőkre,
izgalommal készültünk locsolkodók seregére.
Előző nap lányaimmal a kertben apró leveleket szedtünk,
tojásra ráfogva, harisnyába kötve, hagymahéjban megfestettük,
kis kosárba raktuk, alatta fűszálak fészkeltek,
így vártuk a hétfőt, már hajnali kakasszóval ébredezve.
Sokszor beszélek anyámhoz
hol magamban, hol kiszólva,
mit gondolna erről, arról,
szomorú vagy biztató volna.
Mélyen alszik nagyapa,
megrezeg a szeme,
közben horkant édesen,
majd kifújja a szelet.
Akkor is május volt, nyílott a hárs, emlékszem,
Sok virággal díszítve várt ránk a tanterem,
Aznap utoljára szólt az iskolacsengő,
Nem pengő, akár a szívünk, olyan feszengő.
Gondolatban iskolámban jártam,
a hangszóró recsegve harsogott!
"Ballag már a vén diák..." ez hangzott,
s jó igazgatónk utat mutatott.
Voltam diák, s szerettem
az iskolát, utolsó éveimben
én úgy szerettem az orosz
órát, és úgy szerettem a
szép magyar verset, de az
évek velem is leperegtek.
Most hallgatnom kell, hogy elmondjam a csöndet,
fülelni, mi bensőmben hangtalan csörtet,
lehunyni szemeim, hogy tisztábban lássam,
mit múltam verméből a jelenre ástam.
amikor az est leszáll bolyong a lelkem
röpke pillantásom rajtatok felejtem
felsejlik a múlt az együtt töltött évek...
Látogatás szülővárosomba
markolom a múlt időt
de az lassan tovaszáll
hazajöttem mielőtt
életem is odébbáll
Vádolnak az éjszakák,
melyeken karja nyúlik
a nyálkás, belzebubi
múltnak, de bennem
megküzdünk ketten,
ha néha még szarvára
is tűz pokolbéli bikád.
Emlékszem. Nem felejtem soha, hogy neked
bátran elmondhattam, ha öröm ért, és sikerem
a tiéd is volt, észrevetted, ha fiatalságom nyúzott,
bántott, vagy nem értettem magam sem, olykor
csak ültünk a kisszéken a konyhában, és te sosem
otthonkában, hanem mindig szépen - nyáron
könnyű ruhácska, télen mellény és melegítő.
Egyik nap voltunk Téged meglátogatni,
S nélküled a házban idegenként álltunk,
Nem tudom, hol jársz most, csak azt, hogy nem vagy itt,
Hiszen egyedül csak a csendet találtuk.
Túl sokszor már nem engedélyez
szerelmes perceket az Ég Ura.
...hiszen ifjúkorunkban volt benne részünk,
még elménkben, szívünkben frissen él!
Dohos, elhagyott fényképeket
barna pokrócon nézeget
bágyadtan csillogó cseppekbe gyűjti
a múlt poros emlékeit
porzó országút köveit
mindent és mindenkit elfelejtek