Emlék
Fehér a táj, ahogy bandukolva nézem,
jégcsapok csillognak kelő Nap fényében.
Emlékszem a délutánra,
Amikor először láttam
A morcos ogrét a vásznon,
Épp átgázolt a mocsáron.
Leoltottuk már a villanyt,
de még nyitva a garázs,
látom, hogy a kazánunkban
piroslik még a parázs.
gallyal tapogatott kerítésről
az arról lemálló festék színe,
az ünnephez illő terítésről
az elsózott olajleves íze.
eltakar a kudarc,
mit belém neveltél.
emlékszem a redőkre,
mikben engem szerettél
úgy, ahogy csak te tehetted,
úgy, hogy sose feledjelek.
Mennyi fakult emlék,
mi évek alatt gyűlt,
némelyik felvétel
feledésbe merült.
Együtt voltunk ketten a farsangi bálban,
Együtt a tegnapban s együtt a mában.
Hol van az a réges-régi hangulat?
Hol van már az a réges-régi illat?
Kandallómban lágyan perzsel a fatest,
magányos szívemben leszállt most az est.
Égen régen veres tenger,
Emlékezni máig sem mer,
Hirtelen jött látomás...
Szürke égbolton lágy fény dereng,
Hűvös érintéstől a test megremeg,
Bús álomból ébreszt a magány,
Ma még a remény táncra hív talán.
Szikla van egy puszta réten,
Büszkén áll ott nagyon régen,
Semmi nincsen környezetében,
Őrködik tán ott szerényen.
Mosoly ül ki az arcomra,
mikor megidézem a gyerekkoromat.
Mikor az életen még nem gondolkodtunk,
mert még csak gyerekek voltunk.
Hol van az igazság, amely
gyógyírt adna sebekre,
felhasítaná a kétségeket...
Dús hajkoronád,
mint éjsötét árny,
úgy fodrozódik át,
s ömlik válladra rá.
Sohasem érem el a végcélt,
de lábaim elnehezülve visznek
az ismeretlen felé, s csak egy perc,
és megfojt az érzelem.
Istenem!