Emberiség
Csak
addig tart, míg szólni mer az ember,
addig tart, míg érteni akar,
addig tart, míg szívből tud nevetni,
addig tart, míg bárkit elfogad.
Az álomvilágom megtörött,
Mindentől már menekülök.
Csak a téveszméim voltak,
De az álmaimmá alakultak.
Horváth Richárd (A Lélek Bohóca)
A tény, ahogy élünk, oly elszomorító!
Elpusztítunk mindent, mi igazán jó....
Mi lesz...
hajh, mi lesz, hogyha egyszer
összeomlik ez az egész rendszer,
melyet emberiségnek nevezünk,
és ami ma még az életünk.
Alkonyba csendesedik már a táj,
elhullnak a Nap parázsrózsái,
a földre ülő harmat hűvöst szitál,
felsercennek kétségem strófái.
...Szemében a könny fáj nagyon,
Szívébe szúr a magány egy alkonyon.
Gyufalángnyi emberlét, szinte csak
homokórában pergő pillanat,
elveszejt fénypille-mosolyokat.
Figyelem, a parázsmécs-alkonyat
hogyan méláz fáradt, kék szemével,
majd esőfellegű merengéssel
rám hangolja magát. Csendességgel
virradok e világba... ezer évek...
A világhajnal szült teremtésnek
e földre, fényfáklyának éjidők
asztalára, ember! Nem temetésnek.
De mélyed árnyékvulkán, mely kitört,
seblavinát zúgatsz tettek hegyéről,
botlásaidban felhasadt az alvilág,
ma gondoskodsz Lucifernek az ebédről.
Mind nagyobb gonoszság közepette élünk,
hogy már az is csoda, hogy még jót remélünk.
Ez a boldog Újév mit hozhat még nekünk?
Csak örömöt várjunk, mit teljesíthetünk!
A világhajnal szült teremtésnek
e földre, fényfáklyának éjidők
asztalára, ember! Nem temetésnek.
De mélyed árnyékvulkán, mely kitört,
seblavinát zúgatsz tettek hegyéről,
botlásaidban felhasadt az alvilág,
ma gondoskodsz Lucifernek az ebédről.
Úgy mezítlábas-szabadon volna jó
fülig gyermekmosolyban futni széllel,
hétköznapok ételében lenni só
- egymásnak. Újszülöttek reményével