Elutasítás
Délibáb
Kergettelek,
Mint színes álmot.
Nem kell már.
Nem kell már.
Áll a fiú némán várva,
Kedvesének szíve zárva.
Meddig várjak? Kérdi halkan.
Meddig tartsam még magamban?
Sátáni szavakat kiáltozik
Lelkem mérges vulkánja,
Láva-szavakat imádkozik
Lényem dühös szultánja.
Harcod sziszifuszi!
Ha előhozakodnál égő álmaiddal,
Hol lidércfény villan, jó szándék elillan!
Színes hazugságok megtekerik nyelvét,
Fondorlatos gáncsok hanyatt lökik elméd!
Ne úgy szeress, mint apját a lánygyermek,
a férfit szeresd, aki érted gerjed...
Röghöz kötötten, földbe gyökerezve,
mindkét lábbal a foszló talajon,
vad rezgések és árvíz közepette
vegetáltam, mint pázsit közt a gyom.
Hallgassuk meg egymást olykor-olykor,
csendben, és nem közbevágva tromfból.
De ne csak hallgassunk, hanem értsünk,
megértő szándék legyen vezérünk.