Elmúlás
Mit én szavakba öntöttem,
Te eldobtad,
Mit én szívemből kinyertem,
Te eltapostad.
(3 soros-zárttükrös)
Ha szép a búcsú, az maga a dal...
Szép búcsú olyan, mint egy örök dal...
Ha szép a búcsú, az maga a dal.
virágszirmoktól selymesedik a rét,
félig rálibben a dombra,
de változás ugorta át éjjel az árkot,
vadvirágok illatát elmúlás fuvallata lopja.
reszkető kertben sziromlevelet...
Nem tudok sírni, hiszen
elsírtam őt már régen,
valahol azt gondoltam,
anya örökké éljen.
Szobában aggódásod lépte,
elfáradt sóhajok halk nesze,
pihen a szél ablakod előtt,
a párnáidra fájdalom dőlt.
Az este vont fölém palaszín árnyat,
a félhomály tágítja pupillámat,
fáradt szívem, mint nyughatatlan bogár,
mit megtéveszt a vakító lámpafény,
fakó emlékek sora áll bástyaként.
Elhullanak lassan a barátok,
Ahogy a virág hullatja szirmait.
Elsodorja a szél őket egymástól,
Nem tudni, hol vannak a sírjaik.
Én karjaidban, és te karjaimban,
suttogjuk végzetünk utolsó dalát.
Szeretve alkotta világunkban
kijátszva az idő múlását.
Milyen lehet az, mikor az idő megáll,
vagy elhagy örökre, s nélküled tovaszáll.
Az elmúlásod nem függ már tőle többé,
így lesz földi léted nyomtalanul köddé.
Akármit gondolsz rólam, Életem,
Nagyon fontos lettél már nekem,
Megbántani nem akarlak sohasem,
Veled nem ér fel a világegyetem.
...
Az utolsó lövet után.
Kísérője lett a Halál
Az elmúlás rögös útján.
A ragyogó csillag az égen,
A boldogság a napfényben.
A remény az emberekben,
A hit a keresztben.
Olyan vagy nekem, mint éhezőnek a kalász,
Mint erdei madár éneke a szívnek,
Boldog vagyok, mert tudtam, rám találsz,
S nemcsak lopott pillantásodból élek.