Életérzés
Mintha látnám termetes növését,
e sort fejembe (A)arannyal vésték.
Két fiam, kik egyformán hatalmasak,
nem láthatom, mert most fontosabb:
a távolságtartás,
a távolság tartás.
Gyopárosi tavak, nincsenek rá szavak, gyönyörű!
Körbeöleli a vizet a nádas, mintegy féltőn,
Itt-ott kis sziget szakítja meg a csillogó felületet, gyönyörű!
Ember vagy. Küzdeni képes!
Ne állj meg. Utad legyen fényes!
A szemem körül a ráncok egy-egy érzelem,
A szám körül a mosoly dolgozott.
Nő vagyok, mert annak születtem.
Fogadj el olyannak, amilyenné lettem!
Már nincs hó, sem jégcsap,
Nap éltet. Ezer ága süt.
Meleggel simogat!
Örökös körforgás,
Évszakok követik egymást.
Langyosan, bágyadtan bukdácsol a nap,
a kusza felhők egymásba botlanak,
sűrű eső verdesi a vörös háztetőt,
sötét jövőről suttog a magányos holnap.
Megyek az úton, nézem a mezőket, réteket,
sok kis vadvirágot s felettük a méheket.
Nézem zöldülő földünket, mi kenyerünket adja,
éppen nyuszicsalád szökken most rajta.
Őzeket is látok, ugrálnak, szökkennek,
felettük a madarak boldogan röpködnek.
Úgy érzem, csak sodródom az árral,
Bár én nem akarok, de a part oly távol.
Hiába úszom, irányt váltani nem tudok,
Testem fent tartani nem tudom.
Olyan furcsa vendég vagy nálam... mindig hívatlanul érkezel.
Nem mutatod magad, mégis tudom, hogy létezel.
Észrevétlen kúszol be némán a szeretetbe.
Beférkőzve ölben érző kegyeimbe.
Álmot karcol az éjszakába
a kóborló, terhes gondolat,
álmodná is fűbe-fába...
Néha ezer "szeretlek" sem elég, hogy elhiggyem,
...hogy elhiggyem, tényleg szeretsz.
De nem miattad van, hanem csakis magam miatt.
Bizony erről nem te tehetsz.
Csak szelíden megesve,
az egység vizébe belesve,
csak erőtől elhagyottan...