Életérzés
Láss csodát... ímhol a tavasz!
Hajnal pirkad,
Máris virrad.
Napsugár dereng,
Álmosan mereng.
Anyám szemében élt az élet,
pedig testét halta a halál,
gyűrött volt kezén a szeretet -
tótükör fodrain rám talál.
Felfénylő remény, te csaló!
Nem látszik tőled a való.
II.
...savanyú medvelánc táncba hív,
fakuló klórezüst sejtzsongás,
mellkasban ketyegő lemondás.
Mint az eső a ködben,
mint templom nagyváros zajában,
tollpihe fehér tél havában,
az ember rá-rádöbben,
holnap-talányba mind belevész.
Álmos a reggel, szürke. Az égen
felhő terpeszkedik, büszke.
Csizmája a földig lelóg, sáros.
Esővel hinti a rejtőzködő várost.
Milyen volt, mikor boldog voltam?
Álltunk a könyvesbolt eresze alatt,
körülöttünk szakadt, ömlött a langy
zápor, pattant vissza minden hízott
csepp a térkőről, s én duruzsolón,
egész valómban boldog voltam.
ELÉGIA A HASZTALAN SZARKAZMUSRÓL
Csámcsogni való cinikusoknak
Csalódtam maró gúnyod hatalmában
mert kukacot találtam savanyú almádban
hiába utáltattam meg magam mindenki mással
jött egy görény ki vigasztalni sem átall
Ágyad ölel még, agg Európa. Ne féljem a népek
őrületét, hol lányhaja hervad bőröd alatt már
életanyámnak? Fékez-e bölcs, és nem csal-e kalmár?
Múlt sebe fáj-e, Phoenícia sarja, s emészt-e a vétek?
Mily` csodás érzés az,
Mikor a szív bizsereg, hevesen dobban,
S a szerelem lángja lobban.
Az éltedért harcolj, ne add fel könnyen,
Egy életed van, s mint a perc, elröppen.
Sodró bódulat...
Varázsos
Fény a napsütés,
Mindent életre serkent.
Szívre hat a késztetés,
Jő életérzés...
Mozgásból mozdulatlanságba...
Sodor az élet,
Megállíthatatlan vagy,
Ám érhet meglepetés.
Ma láttam az oktalan vak gyűlöletnek arcát:
Tekintete lángolt és szája mocskot fröcsögött.
Körbenézek, embereket látok.
Embereket, csak porcelánból.
Legszívesebben menekülnék,
De olyan, mintha álmodnék.