Élet
kérészélet
Egy nap csak az életem,
jaj Istenem, hogy éljem?
Szeretni kéne végtelen,
testem izzik énnekem,
szenvedésem érezem.
Láttál már sötét felhőket,
melyek megfélemlítően,
haragosan gyülekeznek?
Fenyegető árnyaik aztán,
mégis tova tűnnek...
Betakarnak engem, az ünnep fényei,
Átölelnek most, az égbolt csillagai.
Szeretet, béke élteti a szívemet,
A remény és hit, öleli át lelkemet.
Miért érzem mégis,
hogy igen?
Az életben van esély,
hogy jó legyen!
Ma úgy érzem, felszabadultam
a kötődésből, mit magamnak szabtam.
Új napok következnek már,
mosolyogva vára napsugár.
...szédületesen, hevesen reszketve a jóért, az óhajért megküzdet.
Örül a nap, az ég, az erdő, a rét, s a kis kristálypatakok,
elmúlnak a bajok, csitulnak a zajok, már a szív sem sajog.
Élet csak egy van, ismétlés nincs,
arra kéne vigyázni, ki számunkra igazi kincs.
Te nekem az voltál, de sajnos eljátszottam,
érzelmek gyötörtek és álmokban jártam.
Lehet annyi pénzed, mint a szemét
- ha nincs aki este átöleljen
vagy reggel melletted mosolyogva ébredezzen.
Tavak talaján, tetten ért a halál
Hallom, a hangját, s ordít mint egy sakál
Sakktáblám sivár, s tükröm bár szikár
Színek szakadoznak, akár egy Egri vár
Hah! Most múltam ötvenhat éves,
De szívesen lennék még gyerekes.
Nagypapa vagyok, immár hat éve,
Alakul az új nemzedék, új léte.
56 évesen
Kihalt a láng, nincs bennem tűz,
Nincsen már cél, semmi, ami űz.
A szememből indul, de szívemből ered,
az arcomon gördül, de lelkemre csepeg.
Színe átlátszó, formája harmatcsepp, mint kezed,
íze sós, mint a tenger vize, ahonnan pezseg.
Immáron, úgy ötvennégy évesen
Felismertem, életem végesen
Telik, mint egy már középkorúé,
De ezt, hát ki tudja, szomorú-é?
Bágyadt sötét szem mély iróniája.
Átitatódik távolság korszakába.
Önmagában értelmezhető jelenség.
Meztelenségét átszövi gondolatvilága.