Élet
Lesz még "nemulass"
Tél szele fú még,
fázik a sál.
Hó hideget kér,
álmodni kár.
Gondok viharában
néha forgószél vagyok.
Ezernyi felleg alatt
csak szerelmed ragyog.
Sosem voltam átlagos nő,
piperét és körmöt féltő,
a kezeim munkáskezek,
kapálok és kint ültetek.
Kedves angyal! Üdvözöllek. Mi szél hozott erre?
Tán az Isten küldött, mert úgy tartotta kedve?
De ha már itt vagy, válaszold meg kérdésem.
Miért volt mindig jelen az a furcsa érzésem?
Szerelmes szívem kergeti szívedet,
magányomban fogom meg gyenge kezedet...
Érzed, Kedvesem, mennyire szeretlek?
Ne hagy el engem, csak arra kérlek,
szoríts még egyszer, hogy tudjam, érzed!
Robogott a vonat hegyeken, völgyeken,
vissza messzi múltba repített el engem.
Kattogtak kerekek, aztán csend lett végre...
Verssé dermedt képek
Előbb írta, aztán kék lett,
villogó, időnként fények,
középen piros-zöld a láng,
ma még tilosba hajtanánk.
A kő... lehet nehéz, ha szívedet nyomja,
Mázsás súlyként lelked bábeli tornya,
Mellkasod szorítva, elméd elborítva,
Mintha fájdalmas, tátongó seb volna.
Elég volt, nekem nem kellesz már!
Levetlek, mint egy elszakadt ruhát.
Mint a kedvenc, de túl szoros cipőd,
Mely lépésenként veszi el erőd.
Oly régen gyötör jó pár gondolat
Oly régen gyötör jó pár gondolat,
Miként értelmezzem az emberi szavakat,
Szavak, amelyek mosolyt csalnak arcomra,
Éltetnek s késztetnek egy újabb álomra
Csak
addig tart, míg szólni mer az ember,
addig tart, míg érteni akar,
addig tart, míg szívből tud nevetni,
addig tart, míg bárkit elfogad.
Egyre több, mi elmaradt, mit meg kellene tennünk.
Túl sokat terveztünk egykor, ám megöregedtünk.
Elménk mélyén odabent őrizzük azt, mi megvolt.
Szánjuk, bánjuk, nem nyitottunk ki sok bezárt ajtót!
Minden a helyén volt. Csak köszönni jöttél,
Hogy felbolygasd újra lelkemnek a rendjét.
Nem bírta el hiányod súlyát a kötél,
S most itt hever szívem a padló közepén.
Mit ér a hang,
mely némaságba fullad,
mit ér a szó,
mely hazugságot hullat?