Élet
A vadgerle hajthatatlan,
Fújja dalát egyhuzamban.
Itt ülök a madárdalban,
Friss tavaszi fuvallatban.
Nem vagyunk tökéletesek,
mégis szeretünk élni,
nem akarunk minden éjjel
mi a haláltól félni.
Húsvétnak másnapján locsolkodni szoktunk,
most tudjuk átélni, milyen jól ment dolgunk.
Ismerős hölgyeket sorban meglocsoltuk,
házi sonkát, tojást szívesen fogadtuk.
Ha meghalna édes lelkem,
örökre megfagyna testem.
Könnyessé válna szemem,
és nem hagyna élni szívem.
A Halál Változás,
Semmi más...
Miközben Élsz,
Szakadatlan Halsz.
Tükör apeva
Új... mindenekelőtt
hajtás... a szív alatt
örömtelt... küzdelem
sóhajok közt... fájó
újjászületés... most...
Tőled szép minden, legfőképp az élet,
Gyönyörű, mint tavasszal a természet.
Így, úgy vagy máshogy,
vége lesz egyszer?
Életünk megint
nem "fenékig tejfel".
Életbe hatolnék, de nincsen és nem volt trójai faló,
Ha lett volna, akkor én lettem volna az élethabzsoló...
Az élet sokszor pont olyan, mint egy patkolatlan, sánta ló!
Megszületsz, sorskönyved nem adják kezedbe.
Lapok mit rejtenek, később sem ismered.
Tán meg sem értenéd. A rózsa tövisét
Szorítni mered még. Jövőt látsz és remélsz.
Utolsó mondat,
utolsó kép,
nem bírod törölni,
veled van rég,
sosincs vége másnap,
ez nagy hazugság,
hurcolod magaddal,
míg a világ világ.
Lelkünkben él egy Tűzmadár.
Amikor kitárja szárnyait,
látó tekintetünkre vár,
hogy a lét félelmes árnyait
minden kételyen áthatolva
fénnyel borítsa sárga tolla.
Vérvörös levéllel
Kecsegtet szépséggel
Éltető reménnyel
Ezernyi vétséggel...
A szerelem szárnyán
repülök én hozzád,
hogy én átnyújthassam
neked e szál rózsát.
Rohanó időben
felsejlik a remény,
legyen az életünk
akármilyen kemény.