Élet
Repülne szabadon.
De szegett szárnyakon,
fájó talpakon,
ólomlábakon
vánszorog a bánaton.
Láthatatlan ingoványon,
Alig észlelhető kis vágányon
Utazik a Végtelen, az örök Élet!
Jegyet pénzért nem kapsz, ne várd!
A városok lecsorgó fényein
milyen gyorsan elröppen az idő,
és fejem felett a múltak árnyain
mily gyorsan rohannak meghökkentő
életek leforgásai.
Az élet után már nem a tiéd
A sorsod szabadsága,
Mindent, amit tettél, ott majd
Törlesztheted nála,
Ha a Nagy Úr megszán, akkor vele
Vár az örök fény,
De ha lelked romlott, nincs más út, csak
A végtelen szenvedés.
Öreg Hold az égen egy történetet mesélt
arról a kislányról, ki mindig szívből remélt.
De ahogy rohantak a gyorsan pergő évek,
egy pillanat alatt a kislány is felnőtté érett.
Neked, kedves
Tortát már ma nem sütök,
elmúlt már csütörtök,
virágot sem tudtam venni,
messze kellett volna érte menni!
Tegnap
felhők felett egy arasszal
találkoztam önmagammal,
mosolyogtam színarannyal.
Létezik egy angyal odafent az égben,
mindig eljön hozzám, hogyha szépen kérem.
Mikor térdre rogyok s nagyon fáj a lelkem,
csendesen megölel, leemeli nehéz terhem.
Kitisztult az ég, s fényesen
ragyogott a Hold.
Hideg, januári este volt.
Szemeidben meg nem értést látok, kételyt,
sokszor dühöt, bút, Téged mérgező mételyt.
Világra jövünk, nem tudjuk, hol s mi végre,
így érkezünk oktalan e földi létbe.
Bolyongva keresünk célt a mindenségben,
eközben lelkünk dacol és küzd a térben,
s Golgotának éljük e békétlenséget.
Susog a szél
mély, alt hangon,
fülembe búg
egy kis sanzont.
Távolból sikoltó
Ködtömegek fénye
Úszik. Világkioltó
Szerepének vége.
Már kihunyt fényekkel olvasod az esti mesét,
s a hercegnek sincs többé lova.
Mérgező, guruló dobozban utazik elém
csak muszájból, mert neki nincs hova.
gallyal tapogatott kerítésről
az arról lemálló festék színe,
az ünnephez illő terítésről
az elsózott olajleves íze.