Élet
Azért van most karantén,
Ülj nyugton a kanapén,
Maradj otthon, nézz tévét,
Vagy pucold ki a vécét!
Él a felbontási tilalma!
(3 soros-zárttükrös)
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban,
Élet adta születéskor, de folyvást él a felbontási tilalma!
A mocskos, véges halált mindenki zsebben hordja, lezárt borítékban.
Szépen, csendben elmúlik minden.
Mint ahogy a levelek lehullanak a fáról.
Úgy tűnnek el életünkből szeretteink,
barátaink, ismerőseink. Mindenki, aki fontos.
hűtőn mágnestábla,
hogy mit kéne venned,
üzen firkált ábra.
a szomszédban kiadó apartman,
fönt idegenek, alattunk mások,
zárt ablakok redőnnyel takartan...
Másulni akarunk,
míg beleszakadunk,
szemünk les, körbenéz,
sosem volt ily nehéz,
a nagy igyekezet
semmire nem vezet,
míg eredménye nincs: -
ábrándból font kilincs.
Hogy mi a szerelem?
Nekem te,
neked ő,
a számnak a szád,
a lánynak a lány,
a lánynak a fiú,
a fiúnak a fiú,
a fiúnak a lány...
Szervezésed hagy némi kívánnivalót
maga után, mindenki másképp gondolkodik,
nem szereti mindegyik a talpalávalót,
s a javakból nem mindig részesedik,
kőbe zárt szoborrá váló létezés,
de már ne súgj, ne ígérj,
nem kell életre újraébredés,
már ne bánts, de ne is kímélj...
Tam-tam, ütemez, ütlegel a ritmus.
Akiből kimar, ad - felülír a vírus.
Papíron szólamok, harangok konganak.
Zsákokon a cipzár - hull a szív, markolat.
Vírus - maradj otthon!
Mint egy gonosz boszorkány,
most itt botorkál,
s fekete fátylát térítette ki,
kérlek, most ne menj ki!
A szegények meghalnak,
A gazdagok nem élnek,
Örökké élhetünk,
Ha nem csinálunk őrültséget!
Sok a súly válladon, tudom, világ,
s kevés benned a nyíló hóvirág.
Mégis részeddé tett engem az Isten,
bár nehezen lelem a helyem itt lenn.
Mélyebben lélegzik most már a szél,
tuliparázs a messzi alkonyfény,
kigyúl a csillagok szívlámpása,
mint Isten-sóhaj, terül a világra.
Már csillagok szentjánosbogara a fény,
mit az este szétlehelt a házak felett,
az éjnek holdszembogara messzi remény,
mely itt álmokkal ringat el minden lelket.