Éjszaka
Álmodj, kincsem, álmodj szépet,
nyugodt tengert, mesés létet,
békés mezőt, tarka erdőt,
vihar ellen bárányfelhőt.
Estéli csendélet tavasszal...
A holdtalan, vaksötét éjszaka ráterül mindenre,
A nesztelen, zizzenéstelen csend lett a lételeme.
Hirtelen, messze ugatni kezdett egy rekedtes kutya,
És fogott! Mérges, könyörtelen hangja szerint nem mulya.
Éjszaka a lélek vándorútra indul
tapasztalni, látni, fürdeni a szépben,
hogy reggelre frissen, új csatára várva
helyet foglaljon az ember szívében.
A nap már régen elnyugodott,
Kint sötétség dúl
Szélvihar közepén,
A láng szívemben ismét felgyúl.
Hold fénye oly hívó, oly szelíden mosolyog le reám.
Holdfényben táncol az a lány.
A leszálló estben bíborszín fények,
lassan átadja helyét a sötétnek,
tengermorajlás, paták dobogása,
fekete sörény szélben lobogása.
Szellő szökken az éjszakában,
Aranycsillag fürdik fényárban,
A cickafark lágyan megremeg,
Nyugtatja melengő szívemet.
Tiszta, derűs volt az éj, világított a hó,
s Te ott álltál a csöndben magányosan.
Prémgalléros juhbőr subába burkolóztál,
a tájat nézted, láttam világosan.
Ady verscím-vers
Őszi éjszakán Félhomályban Álmodom...
Játék a sorssal, Csókok, Mesék Még egyszer...
Minden csak volt, Átkozott a gondolat,
Utazás a múltban, A múltért Rád emlékeztem...
Bágyatag erdőn
dermesztő hideg,
a kopasz vessző
fázik, didereg.
Néma csend borult a tájra,
itt maradunk éjszakára....
Éjszaka van. Gyenge most a szívem,
összevissza ver, fogytán már az erőm.
Nyugodj meg kérlek, sokaknak vannak éji rémei...
Sok év múltával... még ma is magány ölel vaskarokkal,
Reggel eltűnök, de este ő nyit ajtót tárt karokkal.
Álmatlan éjszakák után hajnalt várok csillagokkal.
Érezlek... ahogy fellehel a pirkadat,
és páralepkék fehér szárnya rebben,
míg a nyárlángok elillannak,
Te szivárvánnyá születsz bennem.
Milyen furcsa ma a Hold,
mint egy tiszta ruhán felejtett folt...
Csak bámul csillagtalanul
a fekete posztón...