Éjszaka
Éjszaka van.
Odafönn a csillagok
Igazgyöngyként ragyognak.
Szemeimben
Fényük visszaköszönget.
Szép ez az álmatlanoknak.
Sehol egy lélek, aki sír vagy nevet,
Az Éj sötétje már mindent befed.
Hinni jöttem, jöttem szeretni térdrogyásig.
És pofán bámulni a holdat, ahogy ásít.
Ölel az éj, hunyta szemét,
s benne alszik a mindenség.
Mindenségnek édes álma
szétfolyik az éjszakába.
Fokhagyma voltam az éj mozsarában,
te mentalevél és friss koriander,
s a holdkacagás megtörte a testünk
búcsúra hajló, nyár végi szelekkel.
Agyonverték a denevért
ott fent a Hold felett,
Ultrahangok bűvöletében
most énekel neked.
Bíbor paplan mögé rejtve arcát
álomba szenderült
a Nap; alább merült,
s a kormos égen gyúltak a gyertyák.