Együtt
Fénylő lánggal ég,
és ami köztünk van, szép.
De ha eltűnik a fény,
csak a sötétség
az, ami örökké él.
A mellkasodon fekszem
némán, csendben.
Mindketten érezzük, hogy most
minden rendben.
Itt vagyok, kincsem, beszélj hát!
Mondd el nekem, hogy mi bánt!
Meséljünk most vicceseket,
énekeljünk énekeket!
Érzés indái kúsznak gondolatfám lombján,
s a bársonyos rét virágai pollenben ontják.
Hangodra lelkem ezersugarú tavaszt bont,
egymás tekintetében lelünk ölelő hont.
Jó gulyáslevesnek párja nincs a földön!
Maradék nyugdíjam marhahúsra költöm.
Főzök egy bográccsal koldusnak, szegénynek,
bárcsak megtehetném. Az emberiségnek.
Az egyik egy patak, a másik az erdő.
Az egyik a zápor, a másik egy ernyő.
Valaki erre járt, hogy mikor? Nem tudom.
Olyan régen volt már, ma már csak álmodom.
Arany-narancs sugárban fürdőzik a táj,
Simogatja szellő, szétosztja varázsát.
Magad ura szabadságod szédítő fokán,
ahol elszámolást nem kér tőled már senki,
ott gyökerezik le a feltörekvő egód,
és fönt csakis Én van, csak neked adnak enni.
Tavaszi, nyíló virágok közt,
Ha nyári nap sugara füröszt,
Őszi, illatos színekben,
Téli dermesztő hidegben,
Tavaszt, nyarat, őszt, telet:
Boldogan töltenék veled.
Ültetett sok virágot a kertjébe,
fáradtsággal tervezgetett és ápolt,
ez éltette, a díszítés eszméje,
szíve mélyén minden más - csak légvár volt.
Védelek, míg hajnalpír ébreszt a létre,
sóhajos álmaid szeretve nézem,
szíved dobbanása hangzik az égre...
Te vagy az én napsugaram,
hozzád szól minden szavam.
Hasamban pillangó repked,
sose látok nálad szebbet.
Lugasban egy kis rigót
Fedeztem fel tegnap
A nyomában osontam,
Gondoltam - most meg vagy!
Szeretek gondok mellett érzéssel,
még szeretetre bátran éltetéssel,
ködöt zsákokba kötöm - érted,
pedig tudom, soha nem kérted
Tavaszodik
Teli van az erdő-mező élettel,
tavasz van, a biciklidet éleszd fel!