Együtt
Van, hogy meg kell állni. Van, hogy befelé kell figyelni.
Van, hogy nem hallod szíved szavát, és ha tetszik, ha nem, a vállalt út vár most terád.
Félelmed nagyobb volt, mint a valóság.
Nyitott az út, ami most vár terád.
Íme, a szerelem.
Nagyon nehéz nekem.
Egyedül cipelem.
Simogat az érzés, mint egy puha paplan, beteríti testem,
az Égre nézek, és csak a csillagokat lesem.
Valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Van valami furcsa
és megmagyarázhatatlan
az együttélésben
a kimondatlan szóban
a nevetésben
az egymásnak mondott
szavakban
a megnyugtató ölelésben...
Megérint a hang, amit suttogsz,
Megérint a kéz, mellyel karolsz.
Ritmusa van a csendes éjnek...
Istenre bízva
Csend és néma félhomály, sors
emberi élet nyomdokán.
Miért fáj úgy más szenvedő sorsa,
miért nem vagyok galamb, hogy
szállnék a magosba?
Ölelkezve a Szerelem tengerénél
Egy utópikus látomás egy disztópikus világban
Amerre a szem ellát, végtelen tenger,
Párosan boldog igazán az ember!...
Ha azt mondanád...
(Tudom, "ha"-val nem kezdünk mondatot.)
De ha mégis azt mondanád...
(Tudom, így sem jó.)
Mégis, ha azt mondanád,
kerüljük meg együtt a tömböt,
és keressünk egy kérges farönköt,
s ha megvan, mélyesszem kezem...
Gondoltam, most lenyúlok
egészen a torkomba, onnan
tovább, és rátenyerelek balga
szívemre, és kiteszem az asztalra.
Adott az élet valamit
valamiért, valamit (mit?),
mézédeset, túl keveset.
Nem hiszem! Csak ennyi lehet?
Együtt voltunk ketten a farsangi bálban,
Együtt a tegnapban s együtt a mában.
adni
Valahol készülődik s lassan útra kél,
gyönyörű ünnepünk szívünkben zenél.
Cipeli a szeretet lángját, oly sokan is várják,
gyújtsunk hát fáklyát vagy inkább máglyát,
hatalmas lánggal Jézuskát így várják!
A naplemente fénye
Tölti be reménnyel lelkem
Emberek szeméből már
Semmi örömöm nem lelem
Kimerítő szolgálat
A legtöbbnek az élet
Ám mégsem boldog a többség
Sokszor nyomja vállukat az élet...
Összességem
Benned a lényeg a sok, apró részlet.
Szerelmünk ritmusára
rándul össze a testem,
ringatod önfeledten.