Egyedül
Már semmi sem ugyanaz!
Élve eltemetve, a föld
és a menny közt megrekedve.
Álmodom a fényt, érzem, ahogy közelít felém.
A sápadt, hajnali hold éppen nyugovóra tér.
Nő szemszögéből...
(9 soros)
Férfiak, férfiak...
Csak ígérnek... játszanak?
Majd... szolgaságra fognak?
Volt egy otthonom, elhagytam...
Szívembe mélyen belemartam!
Soha nem veszi el ezt már senki!
Jó volt egyszer, régen szeretve lenni...
Keresem újra otthoni nyugalmam,
Száradó fakérgen napfény-sugaram!
Így idősen is szép lenne az élet,
Ha volna melletted szerető lélek.
Félek. Nem merem.
Gondok. Fejem verem...
Vágyak egy mélytengeri pokolban
Itt vagyok. Itt vagyok. Itt vagyok,
ahol a felhők alatt fekete szárnyas
golyók repülnek el fejem fölött -
a páncélos csőrükből meglátom
szárnyaimat, ahogy verdes a
megtört aszfalt mélyedéseiben.
Álmaimban Kedves
újra itt vagy velem,
tegnapnak hitt emlék
szakadni képtelen
Távoli utak. Kanyargósak, döcögősek.
Egyedül vagyok egymagam,
pedig húszan körülvesznek.
Dobban a szív, ha hív a sír.
Büszke vagyok arra, mit magam
elértem,
temetőben síremlék áll szépen!
Nem márvány a lapja, de mindenki
olvashatja,
itt nyugszik meg szülőanyja!
Hideg volt a ma esti takaróm,
olyan dermesztően hideg, hogy
szinte belefagytam az árulásba,
mikor ledobtam magamról.
Miért akarom, hogy megértsenek engem?
Miért olyan fontos ez énnékem?
Hittük, a miénk más történet,
mások vagyunk, mint az átlag,
bíztunk, hogy velünk nem történnek
dolgok, amik átformálnak.
Íme, a szerelem.
Nagyon nehéz nekem.
Egyedül cipelem.