Csók
Elcsókolatlatlan csókok, átöleletlen ölelések
Megint a jól ismert álmomban vagyok,
Ahol ismersz, szeretsz, veled együtt vigadok.
A Nagy ház folyosóin kereslek,
S te találsz meg az egyik teremben.
Karodat érzem, átjár a régi, jó ölelés,
És az egyre erősebb szívverés.
Ajkadon, mint nyíló rózsa illata,
szól a vágy mélabús hívó szava.
Ölelő karodban hogyha elveszek,
szemfedelem legyen simogató kezed.
Egy szó, mi elgondolkodtat,
egyetlen szó, melyben felismerheted magadat,
mint vörös alkony az égen,
úgy vár, mikor téged kémlel,
s megtalál, ha hazatalál, szíved
legmélyebb rejtekén hálásan hibernál.
Gátoldalnak lágy ölén
Bújt csókért a lány fölém.
Egyetlen, mi visszatart,
Hideg még a Tisza-part.
Lényed a lényeg,
perzsel a csend,
hajnali fényben
újra dereng,
fordul a rend már,
lét, mi ragyog,
új szerelem vár,
hogyha hagyod!
Sós ízét érzem
Az ételnek leginkább,
Nem úgy, mint te,
Kinek ajka felett
Édes csók lebeg
Mindig.
Kátyja sírján a tavaszi nap
Csendben elmereng,
Kátyja élt és meghalt,
Hiánya békés szonett egy hajnalon.
...ki milliószor egykor átöleltetett,
most koromfekete felhők gyűlnek,
s festik be mérgükkel a kék eget.
Adj édes csókot minden vasárnap.
Hétfőn is érezzem ízét a szádnak.
Zuhanni szeretnék veled a szerelembe
csendben, benned elmerülve,
és innám a gyönyört, mit adnál,
majd megrészegülnék minden pillanatnál,
szemed kékjében örökkön fürödve...
Tavasz
Még hidegen fénylik a füstszínű reggel,
még hószagú harmaton siklik a Nap.
De érzem szívemben a rügy fakadását,
amint lelkem tüzével megsimogat.
Kint a fák lombjai alatt
Az alkonyat bíborában
Nyírfák levélsusogása
Az, mi minket betakargat.
...én meg az eső, szirmaidnak éden.
Te vagy a csend a szózivatarban,
én meg a vigasz akkor, hogyha baj van.
Csend ül a szívemen, mosolyom végtelen,
benne a vágyam, és benne a szerelem.
Örökkön keresem, mi egykor elveszett,
emésztnek lángok, és emészt a szeretet.