Csipkerózsika
Állj meg, idő, csak egy rövid percre,
veled egyezkedni hogyan is lehetne.
Hisz megéltem immár jó pár zajos évet,
de közelg már valahol az út végén a végzet.
Ez a sziget álomsziget,
nincsen vége, s kezdete,
átöleli a meséknek
mérhetetlen tengere.
Farsangol a jó nép, hangulatuk vidám,
maszk van az arcokon, némelyik nagy zsivány,
felcsendül már a zene, kezdődik a bál,
ajtónál egy-két kíváncsi is kandikál.
Vannak olyan dolgok,
Amik valóra válnak,
Miközben olyanok,
Mint a régen áhított tündérmesék...
Ha én lennék Csipkerózsika,
a hercegem akkor is elhanyagolna?
Érzem, amit érzek, látom, amit látok,
Fáj, hogy azt hiszed, hogy csak az utadban állok.
Megtennék én bármit, ami segítene Neked,
Ha akarod, a kedvedért Csipkerózsa leszek.
Csipkerózsikaként békésen alszom s álmodom,
de ezúttal a valóságot önként feláldozom.
Van már hercegem, ki ébresztene, de csókot hiába ad.
Több élet látogatja a kopár halottasházakat.
Régi mesék újratöltve
Élt egyszer egy király s királynő lányával.
Még kicsi volt a lány, és máris bájával
Tündökölt, ragyogott fényes palotában.
Éppen csak gagyogott pazar otthonában.
Ő gyönyörű volt, álmos, és nem volt rajta cipő,
Én kérleltem a sorsot, hogy álljon meg az idő.
Csak néztem, ahogy szemeit csendesen lehunyta,
Mi bennem régen eltört, most egész lett újra.
Az érzés melynek hatalmában mámorosan élsz,
az érzelem mit iránta érzel
a kontaktus, mit vele tartasz
az aktus melyet együtt megéltek.