Csillagok
Éden II
Éjszaka van, csendes nyugalom.
Én egyedül ülök kint az éjszakában,
Fényes csillagok alatt nyugszom,
Vagy inkább ébren álmodok.
Ma reggel lilában kelt a Nap,
még sosem láttam ilyen szépet,
hálóruhája ráncait durcás szél húzkodta,
s kihűlt kémények mögé bújt a lényeg.
...amit tizedmásodperccel ezelőtt
lendített át rajta csontos ujjú,
gipszfehér kezével, s bomló húsú
tenyérrel operál, fárasztja vele
és hozzádörgöli márványos arcát.
Mikor holdszemedbe nézek,
Andalító éji képek
Fénylő csillámsoraiban
Most és mindig veled élek.
Nap s a Hold
Akarlak, nyár s fénylő esteség,
akarom a csodás naplementét,
amikor a Hold már vádlón néz
a Napra, s küldi őt nyugvó hadba!
A Hold fénye csak félig festett,
hajnalban katonás az árnyék,
harmatos lábujjhegyen járnék,
a tél épp dudorászni kezdett.
Mégis várom... való és képzelet határán
Álmomban igen régen voltál,
Volt, mikor sűrűn beosontál.
Hiányoznak az együttlétek,
Csábítóak, mint a csalétek.
Fent a csillagokban
Kicsi ház, hol régen annyit ábrándoztam,
túl a kerítésen oly sok csodát láttam.
Kicsi ház, hol régen kertben bújócskáztunk,
búbos kemencében sült ki a kalácsunk.
Sarkcsillag
Kint, a sötét égen
úgy világít szépen,
nyughatatlan,
s távoli óriás ő,
égboltunknak dísze,
sárga-fehér a színe,
s ragyog!
Szemeimet megmosom a hideg vízben,
akkor fog csillogni Noémire szépen.
Befújom magam a férfiasság illatával,
randim lesz a világ legjobbjával.
Hó és a hideg
Fénylő, fehér háztetők,
a fagyos éj leple alatt
leheleted játszik, a cica fázik,
gyönyörű, mikor a hó arat!
Ragyogó kék, szép szemeid,
akár az égen tündöklő csillagok,
néznek le rám, szerelmes tekintettel
tudják, örökre társad maradok.
Az elrabolt idő
Az elrabolt időt
Visszaadnám... Néked
Talán egykor majd
Festek egy szép képet...
A hajnal csendesen átkarol
Emlékeink összesimulnak
Vágyaink összefonódnak...
Végtelen abrosz az égbolt,
morzsák rajta a csillagok,
ropogós kifli a vén hold,
ínycsiklandók az illatok...