Csillagok
Görbül az idő, görbül a tér,
Görbül a lélek. Megőrültél?!
Hajlik a szívem, hajlik, amíg
Hajlik a világ, hajlik a sík.
Tündöklő csillag voltál a sötét égbolton
mindig utat mutattál fényeddel ha eltévedtem
magányos célvesztett utamon
mindig fent voltam gondolatban
néha ábrándoztam arról elmerülök én is
e sötét éjjel fényes csillagokban
Ha úgy szeretnéd, én gyönyörű mátkám,
mint boldog csolnakos legény,
sárga hajad fodros árján
szíved felé hajózom én.
Magányos percek telnek el, mialatt a naplementét várom,
Hogy megoszthassam veled, az túlmutat puszta vágyon.
Hisz miként beszéljem el azt, midőn szétnézek e tájon?
Hogy az egész pillanatból csupán a te hiányod fájom.
Mint álmos macska a sutban,
nyújtóz és domborul
az égbolt hamuja, s puha talpán
settenkedik a sok árnyék,
megbújva a csupasz bokrok alján.
Szép és tiszta éjen,
Midőn a csillagok rám ragyognak,
Elmerengek mélyen,
Szemeid vajh miért alkonyodnak?
Ha repítesz a csillagok közé,
És egy puha felhőre ráteszel...
Mint aratáskor, ahogy
meghajtja az érett búza fejét,
az őszi szélben a fa is tudja,
mikor kell elengedni levelét.
Múlik az óév, s a jövő már közeleg,
A szilveszter idén csöndesen érkezett.
Nincs zúgó petárda, és nem tombol tömeg,
A Szabadság-szobornál békesség lebeg.
Jönnek a csendes napok,
kondulnak szív-harangok,
ébredeznek már az angyalok,
szívekben adventi dallamok.
Mint kárhozott, kit búja öl,
s élte holtáig gyötör,
úgy vagyunk a világunkban
rab és egyben börtönőr.
Hiszek a sorsunkban
Minden pillanatban.
Te vagy az egyetlen,
Akit úgy szerettem.
Elfáradt már a lenyugvó égi Nap,
fénye megpihen a szürke horizont alatt,
büszke koronája csillagokkal tele,
de szabad a lelke, s dobban még szíve.
Színes álmaim mikor nem találnak,
csendjeimre foltot ír a bánat,
s mint a napsütötte falakra árnyak,
holnapunkra csillagok vigyáznak.
Éjjel, ha felnézünk a bársony égre,
Nevetve hajolnak ránk a csillagok,
Fénykarjaikkal szelíden becéznek,
S közelben szállnak az őrzőangyalok.