Csillagok
Ragyogó kék, szép szemeid,
akár az égen tündöklő csillagok,
néznek le rám, szerelmes tekintettel
tudják, örökre társad maradok.
Az elrabolt idő
Az elrabolt időt
Visszaadnám... Néked
Talán egykor majd
Festek egy szép képet...
A hajnal csendesen átkarol
Emlékeink összesimulnak
Vágyaink összefonódnak...
Végtelen abrosz az égbolt,
morzsák rajta a csillagok,
ropogós kifli a vén hold,
ínycsiklandók az illatok...
Lent a völgyben fürge patak
csörgedezik, tovaszalad.
Vihar dúlt még tegnap este,
a szép erdőt körbenyeste.
Sóhajtoznak az öreg fák,
megtépázott lombkoronák.
Nézd, az égen csillagok
Olyan messze szálltak...
Ki tudja, tán élnek ott?
Ott is vannak vágyak?
Év végén lenéznek a csillagok,
Sok-sok fénylő pont, picik és nagyok.
Autópálya késő esti zaja,
Olcsó kávé csalogató illata,
Pihenőhelyek élénk neonfénye,
S a telehold ezüstös büszkesége.
Hajh, XXI. század!
Kipusztulnék belőled,
mert benned élni gyalázat.
Képtelenség unottan
a csillagokba nézni,
létünkre csodát lehet ottan
igézni.
Amikor sötét éjeken csillámló holdfény ég,
érzem, ahogyan vár a végtelenség.
Nappal miért nem látszanak,
tündöklő csillagok az égen?
Az egész évemben madárként vagy jelen,
te kibontod szárnyaid egy ágon ülve,
tengerkék égen csónakázol szüntelen,
végtelen szabadságban megsemmisülve.
A lélegzet eláll,
S az ég is émelyeg,
Szédülten táncra hív,
A világunk megremeg.