Csillag
Csak egy csillag volt...
Egy a több ezer közül!
Valaki számára egyetlen
fény túl az égen... Néha figyelték őt.
Egyetlen csillag világít csak nékem
Odafent, a sötét égen.
Ágyamból legalábbis csak egyet látok,
Ránézek ugyan, de semmit sem kívánok.
Amikor sötét éjeken csillámló holdfény ég,
érzem, ahogyan vár a végtelenség.
ma úgy döntöttem, hogy nem
váltom meg a világot - némán
állok és nézem a kék eget...
nem hatok egyre, sem egymásra,
nem kell több, csupán egy szelet
a szabadságból, de nemcsak úgy
félvállról... ígérem, véletlenül sem
görbítem meg a teret, ahogy nem...
Kandallójában tűz réges-rég nem égett,
lábán érzi, milyen messze ballagott,
nem hitte, hogy mind ily dermedten ér véget,
és kihunyni lát majd oly sok csillagot.
mínuszok látszat lét
boldogság temetem
lehelet kacskaring
tűrt idők fegyelem
távolság csillagév
elfojtott érzelem
nem a tél sem a hó
nélküled vétkezem...
Lelked már a csillagok nyomán,
csak halványan látom arcodat...
lépteid hallom, és az idő porán
rajzolnék boldogabb napokat.
Hűvös lábnyomodba
lépve álmodom ma
a bús reggelt szépnek.
Bennem tüzek égnek.
Tündérmanók
Végre leesett a hó,
eljött a fázós február,
ahogy a tündérmanók
sétálnak át az éjszakán.
Hétfőtől vasárnapig, az estétől másnapig,
Reggeltől egész estig, gondolattól a tettig...
Az égboltot gyertyafénykristály
díszíti fent a magasban,
százmilliónyi csillagcsokor
szikráz a kékbe aranyat.
Lehajtom fejem, párnám egy farönk,
Az éjszaka leple terül ki elém.
Alszik minden, beburkol a csönd,
Halandó szívem csak arra vár...
Mezítláb indulok - pőrén, ahogy jöttem,
hófehér csillagok zuhannak köröttem -
sajdul a végtelen, izzik talpam alatt...
elkerülnek messze a nyugtató szavak.
Hatalmas az éjjel, elvarázsol csendje,
szélesvásznán szeplős, lobbanó csillagok...
sejtjeimben érzem, szétfeszít a messze -
fényévek határán mindenné olvadok.
Morgolódunk télen-nyáron:
hőgutára fehér álom?
Pokol tüze? Jeges verem?
Széjjeltárjuk dolgos kezünk,
miért nem jó semmi nekünk?
Felhők csókja: puha selyem.
Napok csókja: izzó selyem.