Csalogány
Füstté váló csillagszikrák,
fényt pislogó ezüstpillák
rebbenése hajnalt sejtő,
pitymallatot kékre festő
Barkaágra ült a tavasz
hóvirágok szirmáról,
suhant át csendben a ravasz
a patakparti szikláktól.
Tegnap hűs árnyékot nyújtottam föléd,
és hallhattad a levelek neszét.
Friss, éltető levegőt adtam köréd,
hoztam neked szép csalogányzenét.
Nem fáj az őszi szél?
Ruhába bújt a nyár.
Nem fáj a téli éj?
Puha paplan a táj.
Száz csalogány ül száz kicsi réten,
Libben az erdő fűzfalevélben.
Napsugár ráült a szélre,
S kacagott önfeledten.
Virágzott a rét, a mező,
Erdő, liget, a tisztás.
De szép is volt az a nyár!
Virágzott a rét, a mező.
Jöjjön már az a madársereg,
S hozza a Tavaszt is magával.
Tűnjön el a Tél a nem múló haragjával.
Gyerünk az erdőbe
friss virágot szedni
Menjünk a hegyekbe
bánatod feledni
E világon minden zöld
rügy fakad az ágon
A megújulás üdvözöl
hetedhét határon...
Szomorú ez a mai nap,
elment a csalogány,
véget ért a nagy kaland,
tehetsége ritka adomány.
Te elapadt kút, adjál vizet nékem
Rút szemgödröd őrzi ezüst-arcomat
Mely már egy holté: a holdé lett vérem
Elhagytam vígságom és kudarcomat
Fergeteg haván
Csizmás csemeték hóra csüccsenve,
Csacsogva csúsznak a csúcsról lefele.