Csalódottság
Ne keress, hiszen nem vártál,
Mikor ott voltam, nem láttál!
Ne áltass, hiszen tudod jól,
Hánynom kell a hazugoktól!
XXX.
Azóta árnyékod is hamissá vált,
Talán közös múltunk is vele együtt,
Már ha volt olyanunk egyáltalán, hát
Ne hívj hazugnak, amiért elterült
Féltékenységed szelétől a jövőnk,
Hiszen én ott voltam neked, őszintén,
Hűséges szívvel, szíved bizton őrzőn...
Mikor a felhő kettévágta a napot,
Szívem is az elmúlás lángjára kapott...
XXXI
...Mert ma van a boldogság gyászolása,
Utolért a csalódás szegről, végről,
Az élet furcsa fintorának hála.
Szent Lőrinc éjjelén
Nagy álmok gyúlnak
Szent Lőrinc éjjelén
Csillagok hullnak
Szerelem... vajon mi?
Örök és időtlen érzés a szívekbe`,
Poéták fonják rímekbe.
És megint írok,
De már nem sírok,
Megértelek,
Nem kellek neked.
Elveszett barátság
Meghalt már a beszélgetés.
Gondolkodom, mit mondjak, de megőrjít a felismerés.
Nem volt más, csak ígérgetés.
Reménytelen reménykedés.
Miért örülsz annak, ha másnak árthatsz?
Tán boldoggá tesz, ha másokat sírni láthatsz?
Mire jó a gyűlölet? Hasznot az még nem hozott.
De fájdalmat, szenvedést már sokaknak okozott.
Lassan úgy érzem, mintha sosem ismertelek volna.
Csak egy álomszerű képként szólítanál meg újra meg újra.
Talpam alatt a víztükörben szürkére festett emlékeket látok.
Olyanok, mint a meséinkből hátrahagyott maradványok.
Ülünk a csillagokon csak te és én,
Észre sem vettük, hogy elengedtük egymás kezét,
Kerestelek végig az egész Univerzumban,
Aztán megtaláltalak a Földön emberi alakban.
Esik, s az ihlet megterem,
esik, s a cseppekben elveszem.
Vízgyűrűket rajzolva a vízbe,
Nyugalmat hozva a szívbe.
Olyan ronda ma e Folt.
A lét kies sivatag néha,
Olyan szomorú ez a téma,
S olyan ronda ma e Folt.
Látni akartam, tudni akartam,
Fontossá válni a zenekarban.
Hangszerem játszott, s lelkembe véste,
Elérünk együtt a végtelenségbe.
"Hogyha majd megszeretlek - mondtad egyszer -
piros rózsával jegyezlek el.
Ágyadba lopom, hogy így ébredj reggel -
párnádon rózsalevelekkel...