Csalódás
Ül
s csak hallgat,
szó nem jön,
a hang néma,
a levegő is csak tolvajként jár ki-be,
a könnyek viszont záporesőként hullnak
bele a végtelenbe.
Boldogtalanság az,
mikor az éjjeli órákban
hallgatod az eső csengését,
és körbeölel a komor fal.
Gyűlölni akarlak,
eltörölni emléked,
összetört szívemért,
összetörni szíved.
Hát összegezzük akkor itt, a végén,
az előttünk fekvő tényeket:
csak az egész élettörténet révén
vonhatunk le valós lényeget.
Csak annyit akartam,
Hogy valaki jobban foglalkozzon énvelem.
Csak annyit akartam,
Hogy valaki élősködni kezdjen szívemen.
Sötét van. Megérkezett az éj, megint,
Szomorú szeme halványan rám tekint,
Aludnék már rég, ha eltűnne a kép,
Amit gondolataim marcangolnak szét,
Miközben a csend lassan átkarol...
Volt idő, hogy nem ringattam
az égvilágon senkit sem,
mert önző mód azt akartam,
valaki engem őrizzen.
Sötét felhők gyülekeztek fejem fölött,
A sápadt Hold eme baljós égre szökött,
A harc szele csapta meg fáradt arcomat,
Csatakiáltásra késztette ajkamat.
Öntudatos úrhölgy Gizella,
bőre bársonya mint juhnappa,
nyúlánk teste nemes, gazella,
szőkesége illata: Wella,
csókját Józsitól megtagadta.
Most álmodom,
álmomban még harcolok Veled!
Te sötét mély vagy!
Én ebben a mélyben csak szenvedek!
Itt nincs friss levegő, nincs szín, sem ember!
Csak a sötét mély vagy, egy szív nélküli semmi!
Így nem segítesz álmomból újra felébredni!
Egy Szirén éneke
A díszes tölgyajtó mögött,
Túl a hímezett függönyön
Várta a karmazsin terem,
Akiket én úgy szerettem.
Mind, mi szem szájnak ingere,
Mind, mi a szeretethez kell,
Várva várt rájuk idebent.
Réges-régen messzi földön,
állt egy kastély, nem volt pöttöm.
Négy tornya szelte az eget,
ezzel kezdem versemet.
Kedvesem! Jó reggelt, miért sírsz, ha kedvvel
a nap miattad s miattam kelt fel?
Miért nem vagy sosem boldog,
mikor én mindig melletted vagyok?
A hajnali dér szálla már alá lassan,
S a messzi alvó hegyek színe mind zord kék,
De még a hold fénylik az égen magasan,
Suhanó szellő fülembe sugdolózék:
Hisz őt évek óta barátként kedvelem,
Ki által álmomat éri az enyészet;
Szavára én a hideg földről felkelek,
S engem lágy mosollyal köszönt a természet.