Család
Egyik nap voltunk Téged meglátogatni,
S nélküled a házban idegenként álltunk,
Nem tudom, hol jársz most, csak azt, hogy nem vagy itt,
Hiszen egyedül csak a csendet találtuk.
Egyre több, mi elmaradt, mit meg kellene tennünk.
Túl sokat terveztünk egykor, ám megöregedtünk.
Elménk mélyén odabent őrizzük azt, mi megvolt.
Szánjuk, bánjuk, nem nyitottunk ki sok bezárt ajtót!
Táncot jár a karnison lévő függöny,
régen rárakott fa pattogó hangja hagyja el a kályhát,
vad kapirgálás hallatszik a padláson, s csapdossa
a feljáró ajtaját a szélnek vándora.
Ha nem süt majd a nap, s
minden szép elmarad, és a végtelen
tüze elalszik, a lényeg akkor majd igazán látszik.
Egyszer az összes kötél elszakad
A holnap este csak emlék,
Már ott szalad a mindenség
Árkon, bokron át a végtelenbe,
Égő csikket nyom az értelembe.
Kilencéves szőke kislány tükör előtt ácsorog.
Haját arcába lógatja, éppen úgy, mint a nagyok.
Rúzs is kell még, és egy cipő, melynek sarka jó magas!
Egy szép autó is jó volna, de nem ám egy ócskavas!
Rezdül a csendem a háttérben,
gondolatom száll, kering,
nesztelen mozdul, félénken
téged idéz meg rendszerint.
Mindennapi boldogság a gyermekeiddel
Korán reggel álmosan ébredni,
egy kedves mosollyal szembenézni,
egy-két összebújós puszit kapni,
halkan egy "Szép jó reggelt!" kívánni.
Megszületünk e földre,
Az igazi családi körbe.
Hol minden léptünk figyelik,
Hogy elessünk, nem engedik.
Szép ünnepet, karácsonyt várva
minden napon sok személy van szívünkbe zárva,
ahol felcsillannak a fények utcákon és tereken,
de ami nem múlik el sosem, az pedig a szeretet.
A tél legszebb ünnepén karácsonyfa
ágain millió szép dísz ragyog,
s ezt az ünnepet ragyogóvá varázsolja.
Hideg szélben a szomorúság,
Vacog és didereg a lélek.
A szeretet, mint egy vastag kabát,
Felmelegíti a szíved.
Keze kérges, arca poros, tüdeje is fekete,
tudja ő, hogy milyen nehéz a bányászok élete.
Karácsony éjjelén
sétálok magamban,
gyötrő gondolatok
tolulnak agyamba.