Cinke
Csont-fehér még a köd, szürke még a hajnal,
csöpp cinke kuporog, apró teste reszket,
jöhetne a tavasz gyógyítóbalzsammal,
melynek lehelete parázsvágyat reptet...
Tél, tél, fagyos tél,
álmában zenél a szél,
hóbuckákon szaladgál,
kabátokba bebujkál.
Tél jő a hegy felől,
dér zeng a csendben,
nem rejt a lomb sem már
cinkét a kertben.
Lassan búcsúzik a mélabús tél,
De még várat magára a tavasz.
Jégvirágot rajzol a fagy, s remél
A nap, hogy elolvad a jégtorlasz.
Igazán kedvelem a sólyom szépségét,
már repültem sötétben hatalmas szárnyain,
így megalkottam saját, természetes vágyaim...
Itt a cinke, a picinke,
fütyörész az ágon,
ugra-bugrál, nézelődik,
magot keres, látom.
Csingiling, csingiling
kiscinke az ágon.
Hófehér hópehely
csiklandozza szárnyon.
állj csak ki a dombtetőre
elláthatsz a házig
bíborasszony szeretője
meggyfa alatt ázik
Erdei úton rőt avar szőnyeg,
lábaink alatt, így lépkedünk.
Sustorgó levél jelzi utunkat,
s némelyik együtt fut még velünk!