Büszkeség
Perzseli a tavasz a virágoskert földjét,
jelezvén a pipacsnak, hogy ideje kinőjék.
Nem is tétovázott túl sokat a virág,
kinézett a földből, hogy milyen kint a világ.
Bátorkodom verset írni, mert különleges
publikummal hozott össze a sors, s ez így becsületes.
Hosszú az utad nem látni a végét
Lábad göröngyökbe botlott
De te űzted hajtottad
A célért
Hol vagytok, Sámánok?
Hol vagytok, hátrafelé nyilazó őseink?
Büszkék vagyunk rátok,
de vajon, itt teremhetnek-e még hőseink?
Ha kérdezik a tollam, bomba robban:
szerteszét hányja a rímeket.
Ha tálat raknak elé, hogy rókázna éppen,
megnemzi a legszebb kökörcsineket.
Elmék megnyíltak
eszmék születtek
igazság beszélt
szabadság született
bilincsek törtek
emberek gyűltek
forrongó tömegek
hős, bátor szívek...
Van egy név, ki Isten ostora,
Attila, aki a költészet maga.
Mi az, hogy e név nem létezik?
Verselj, költő, nevedet nem feledik!
Kétszázadikra - Bicentenárium
Zöld réten piros pipacsok,
Felkiáltok halkan, itt vagyok!
Merengve lépkedek hosszasan,
Életem értelmét keresem lázasan.
Tudatlanságomon sokan sajnálkoznak,
mert én nem tanultam idegen nyelveket.
Bele sem gondoltam, milyen lesz a holnap!
Anyámtól tanultam egyedi nyelvemet.
Amikor te beléptél az életembe,
A világ kapuját nyitottad meg előttem.
Ez egy csodálatos találkozás volt.
A kedvemért ölelj át szorosan.
Érzem, ez szívből jön tőled és tőlem is.
Mindig szeretni foglak.
holnaptól már nem én
állítok mérföldkövet
utad mezsgyéjére...
lelked vihara lecsendesül,
s a sok-sok kérdés sorban
mind a helyére kerül.
Anya
Hiányod felemészt.
Mint madarát vesztett toll,
Pont úgy hullok szét.
Darcy, ki önző és gőgős,
De mégis eléri a szerelem őt.
Beleszeret Elizabetbe,
De ő sem gondol még bele,
Hogy mivel jár ez a szerelem.
Mikor boldogságod
holtvágányra futott,
fejed elvesztetted,
már öröm sem jutott,
gondolj az árvára,
kinek nincs családja,
az élet öröme
egyetlen barátja.
Képzelj el egy nagy családot,
amely szeretettel áldott,
kik egymásért mind kiállnak,
és mindent együtt csinálnak.