Búskomorság
Olykor elég egy silány szó, és megfájdul lelkünk,
meghitt, csendes természetben is virágok nyílnak,
csekély apróságok, amelyek nyomasztanak bennünk,
a könny eláraszt: s nemcsak én, mások is sírnak.
Oly elhagyott e tájék
most csak az
enyészet
lapoz benne
zilált keresztek között
a halál söpör...
E pillanatkép tán a sorsom,
tova száll a menni, menni,
átölel a bús lenni, lenni.