Biztonság
Zenél a telefonom,
újabb napra ébredek.
Gondomat párnán hagyom,
ima után felkelek.
Elmélázva, fáradt szemmel
búcsúzik búsan december,
ha magával viszi - kényszert -
vígan öleljük Szilvesztert.
A tüzelőszemezgetés után
ugyan hol marad a folytatás?
Kis unokám unalmában nagy hisztibe fogott...
Miért érzem, hogy olyan vagyok,
Mint egy falevél - melyet visz, sodor a szél?
Mint egy fa, melynek nincsen gyökere,
Mely ágaival kapaszkodna,
De csak sodródik, s az élet néha megtapossa.
Vasald ki a lelkem ráncos,
annyira gyűrt széleit,
ne engedd, hogy a káros,
szétcibáló, sötét káosz
haragját rajtam töltse ki!
Az én szavam a csend,
s te érted hangomat.
Angyali mosollyal hálálod,
mit súg a gondolat.
Ki kell-e mondanunk? Vagy hagyjuk,
hadd simogassa a fontosat.
Sötét ösvény vezet időtlen,
Itt nem jár már az idő sem...
ujjacska, drága
Szeltem én híven a kolbászt,
mondván, majd kóstoló lesz,
de ej, a szeletelőgép sem
volt rest s nyest, az ujjamban
ő kóstolta meg, jó vagyok-e,
méltó hozzá, ej, barátok,
így már nem leszünk s
a végén kolbászt sem eszünk!
Átadtam szívemet egészben,
Összetörve tartom most kezemben.
Nem volt jó csere, tört a portéka,
Nem segíthet rajta modern apotéka.
Nyári zápor kopogása
nem hagy elaludni.
Kicsiny gyermek félelmében
el akarna bújni.
Alszok, de a szív meg nem áll,
Késő este is kitartóan kalapál.
Egy szerv, ami hűségesen dobog...
Biza, én ma nem alszom.
Úgy lesz, ahogy én akarom:
Anya mesél vagy százat,
én meg kerülöm az ágyat.
Játszol velem, anya?
Repüljünk az űrbe ma!
Szálljunk le az összes bolygón,
sétáljunk egy csillag-úton!