Barátság vége
Annak az arasznyi, aprócska parasztnak,
álmában ácsingó, álságos mamlasznak
búsuló buksiját bosszantón borzoltam,
cicáját ciccegve cirmosnak én hívtam.
Nem láncol oda
Külsőségek állapota.
Én jól tudom már, ki vagyok,
És milyen hajat vágatok.
Nem a cél a lényeg, hanem az út,
De nem látod már, merre a kiút.
Hol a vége? Mikor kell feladnod,
Mikor nem érdemes már maradnod.
Hazudnék, ha mondanám, hogy nem rossz ez így nekem.
Haraggal és fájdalommal élni az életem.
Annyira keresem a bizalom darabjait,
Megragasztanám összetört, apró szilánkjait.
Sok-sok éve megismertük már egymást,
Együtt készítgettük életünk fonatát.
És egyikünk sem gondolt sohasem arra,
Hogy e köteléket valami szétszakítja.
Egy barátságnak
Egyszer megismertelek,
Nem tudtad, de tiszteltelek.
Megmutattad nekem, mi az élet,
A dolgok általad nyertek értelmet.
Minden rendben, ismételgetem.
Ja, hogy nem is kérdezted.
Fel se tűnt, hogy egyedül lettem.
A lényeg, hogy magadat mentsed.
Komor szobám
Fájdalmamat elfojtja,
Volt Nekem egy komám,
Ki a barátságot elnyomta.
Túl sokat kértem,
Igen, való` sokat,
Hisz` az érzelem
Nálad nem divat.
Életet lehelni az élettelenbe,
mint érzelmet remélni a reménytelenben.
Csalódtam...
Azt hittem, hogy legalább egy kicsit ismerlek,
De tévedtem.
Barátnak hittelek,
De te becsaptál engemet.
Ha értékét elveszíti egy kincs,
A létező barátság többé nincs.
Hideg van, és jegesen süvít a szél,
Mintha, ő is tudná, hogy egy barátság
ma talán örökre véget ért.
Mi újság, s
hogy vagy?
A válasz érdekel,
mert a barátom vagy,
s örülök, hogy a barátom vagy.