Barátság
Tavaszodik
Teli van az erdő-mező élettel,
tavasz van, a biciklidet éleszd fel!
Szellemvárosból szellemvárosba költöztem,
mindenhol hófehér kísértetek lapulnak.
Úgy féltem tőlük, hogy a csendben üvöltöttem,
s ők üvegesen néztek, mint kik megvakultak.
A lelkemet látják a szemei,
A léptemet hallják a fülei,
Senki sem köszönt szebben,
Nyávogása köszönt engem,
Pici karma felém lebben,
S máris ott van az ölemben...
Tinának
A szó elszállt,
De az írás megmaradt,
Írni kellett valamit,
De nem volt akkor gondolat.
Az élet a kezemet jól megfogta,
De sajnos a folytatást még ő sem tudja,
De mindig van, ki a rövidebbet húzza,
S persze aki az egészet megússza.
Búcsú tőled
Tudtuk, hogy nem lehet örökké.
Mert semmi sem válhat röggé.
Rezdül már a félkegyelmű ember,
Önmagával szembenézni nem mer.
Támaszd fel magadban az erőt,
A barátságot, a mindent elsöprőt!
Gondolj mindig a szépre, a jóra,
Ez adjon erőt minden holnapra!
Hagy legyek néked a fény az éjszakában,
A szeretet a gyűlöletben, a remény a reménytelenségben!
Hagyd nekem, hogy örökké veled legyek!
Hagyd nekem, hogy örökké szeresselek!
Esküszöm néked, hogy melletted leszek,
Ha sír az ének, és engem hív!
Ott leszek én, ott leszek én
Esküszöm, hogy ott leszek én!
Tartóoszlopai romos házamnak,
Ők hozzák életembe a virágos tavaszt.
Ha elveszek érzéseim tengerében,
És kicserélik valósnak tűnő énem...
Ismeretlen világok,
Remegő kapcsolatok,
Más-más virágok,
Ám azonos csillagok.
Mikor föld és ég barátságot kötött,
Mikor tűz és víz keringőzött,
Megszületett a káosz, a tragédia,
A mindent elsöprő bajok kora.
Banyabál van a Sárréten,
megrendezik minden évben,
szól a zene, dob pereg,
ember talpa bizsereg!
Sajnálom! Tudom, megbántottalak.
Néha csak jönnek belőlem a fájó szavak.
Nem várok dicséretet, se csodát,
De remélem, elnyerem szíved bocsánatát!