Barátság
Hozzátok szólok,
Kik akkor velem voltatok,
Hozzátok szólok,
Kik akkor kezem fogtátok.
Ahogy felkaristoljuk előttünk az életet,
Szembenézünk magunkkal, és érezzük az éveket,
Megélni akarjuk, ott lenni a pillanatban,
Amit elvettem tőled, már régen visszaadtam,
A lábnyomunk jellegzetes, amolyan örökre megmaradó,
Tudod, nem a lefele néző, hanem a felfele haladó,
Csöndben állunk most is, kezünkben egy üveggel,
Ha az én fámat akarod, nézz szembe a rügyekkel...
Bori cica, szeretlek
Nem szól, nem beszél,
Nem csal, nem remél...
én mindig kilógtam a sorból
mint az alfák közt egy skoda
eldobott mindegyik
pedig azt mondták egy csoda
csoda ez a barátság
és hazudtak hogy őszinte
hogy feljutunk a tetejére
de valójában csak a földszintre...
Elengedlek, Múltam...
- De mi van, ha mégis visszatérsz?
Mert visszatérsz!
Megtapasztaltattad velem a jót és rosszat,
- De neked ez úgysem elég!
Elillant a nyár,
cinegemadár,
kicsi fészked ajtajánál
a szél ki-be jár.
Pipacs-arcú, fürge napok,
forró-ajkú, locska percek
hamarjában tovatűntek,
zsenge álmok elröppentek...
A pici szobámban érintenek a reggelek,
Egyedül vagyok, de nem is reszketek.
Köszönöm, hogy alhattam benned,
Meghálálom, csinálok neked rendet.
Ismerlek, ahogy kezembe fekszel. Odatámaszkodsz.
Láttam azt, hogy elfáradsz egyszer meg már századszor.
Az elvesztett hírnév, és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
Régi, szép emlékek felidézése
Volt olyan, ki ellenségem,
Az ok az én bő beszédem...
Eltévedtem.
Nem is tudom, hogyan tettem.
Angol egyes,
Matek hármas tőlem szégyen.
Örömöt szeretnék látni az arcodon
Örömöt szeretnék látni az arcodon,
hogy fülig húzódik a szád,
hogy túljutottál már a belső harcokon,
s kitárult neked a világ.
Egyformák
Az óriás és a törpe
belenéztek egy tükörbe,
vajon mit is láttak benne,
kíváncsi vagy kicsi gyermek?