Barátság
Banyabál van a Sárréten,
megrendezik minden évben,
szól a zene, dob pereg,
ember talpa bizsereg!
Sajnálom! Tudom, megbántottalak.
Néha csak jönnek belőlem a fájó szavak.
Nem várok dicséretet, se csodát,
De remélem, elnyerem szíved bocsánatát!
Nem hívhatlak, nem írhatok...
Belőled épp csak annyit kapok,
Amennyit Te megosztani szánsz,
S eszedbe jutok, ha bármi bánt.
Jó buli vár ma ránk,
sül a farsangi fánk!
Lesz cukros, lekváros,
szalagos és pántos,
válogatni szabad,
nincs a tálon lakat;
ám, de jaj, vigyázat!
Tudod, már nem baj,
Felnőttünk, s ez volt a harc.
Bántottak és bántottunk,
Óvtak, s talán mi is próbáltunk óvni.
Mosolygás. Fényszürke égen.
Felhők közül Nap süt éppen.
Szivárvány zivatar után.
Csak nézzük, csodáljuk sután.
Egyszer az összes kötél elszakad
A holnap este csak emlék,
Már ott szalad a mindenség
Árkon, bokron át a végtelenbe,
Égő csikket nyom az értelembe.
A hideg templom
falai között,
hova gyermekként
szíved költözött...
Barátságunk régóta tart.
A napot számolni nem fogom.
A köszönöm itt kevés lenne.
Ezt én nagyon jól tudom.
Tó vizén csónak
- csókot csal holdnak,
nyílik a barka a tarka tanyán.
Hideg határban
szalad leányka,
pöttöm a lába, kis pipaszár.
Naphosszat néznek rám gyönyörű álarcok,
Úgy tűnhet nekik, hogy csak ellenség vagyok.
Én is ellenségként nézek a szemükbe,
Mert az én egyetlen álarcom a szürke.
Az álomvilágom megtörött,
Mindentől már menekülök.
Csak a téveszméim voltak,
De az álmaimmá alakultak.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Az időben felemelkedettek vállukon cipelik nehéz keresztjeiket, mégis
arcukon kedves mosoly, lélektükrüket nem fogta meg a mulandóság szele,
mert végeláthatatlan szemük mélyén sejtve, ott az Ők örökkön-örökké léte.
Egy kora őszi napon tévedtem ablakodba...