Barátság
Az elvesztett hírnév és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
Régi, szép emlékek felidézése
Volt olyan, ki ellenségem,
Az ok az én bő beszédem...
Eltévedtem.
Nem is tudom, hogyan tettem.
Angol egyes,
Matek hármas tőlem szégyen.
Van egy munkatársam,
aki mindent tönkretesz.
Ahányszor rossz történik,
mindről csak ő tehet!
Ültünk a világ szélén,
lábunk a semmiben,
fejünk a felhők felett,
gyermekek voltunk,
és istenek.
Bogácsi termálban fürödnek a lányok,
a söntés teraszán várok én reájuk.
Jéghideg barna sör gyöngyözik előttem,
barátom nagy hangja felharsan mögöttem.
Ketyeg az óra, múlik az idő.
Ülök és hallgatok némán.
Nézek előre, csillag sziporkázik.
Szemed megcsillan közöttük.
Egy kebelbarátság margójára
Sodródtam az árral az élet nagy tengerén.
Csak lebegtem, és nem tudtam, ki is vagyok én.
Hatalmas örvények lerántani készültek.
Gyönyörű, vad madarak fölöttem repültek.
Ki az én barátom, kérdeztem,
Az, aki azt mondja: Én féltelek,
Ő befogad, ha nincs tető felettem,
Felsegít a földről, ha padlón fekszem.
Magunknak írjuk e szép
verseinket
vagy szívvel mutatjuk
mindenkinek?
Kuszán szörnyű-szép álmok után
Álmos és bágyatag hajnalon
Elmélázva felkelő napon
Halványan fénylő, kihalt utcán.
Tudom, megkésve mondom el,
S lehet, te már nem emlékszel,
Köszönöm a sok élményét,
Sosem adnám semmiért!
Még mindig megremeg lelkem,
Ha néha rokonra lel;
De hamis varázs ez,
Márpedig akkor hamar vesszen el
Örömöt szeretnék látni az arcodon
Örömöt szeretnék látni az arcodon,
hogy fülig húzódik a szád,
hogy túljutottál már a belső harcokon,
s kitárult neked a világ.
Az idő száguld megvesztegethetetlen,
ötvenedszer látod rügyezni a fákat,
az élet útvesztőit megismerhetted,
és felépítettél magadban egy várat.