Barát emlékére
Németh Pityunak
Gyermekkoromban volt egy pajtásom,
ki mindig velem volt, mindentől óvott.
vigyázott rám, mint egy jó testvér,
mindenét ideadta, érte semmit nem kért.
Régvolt barátok kedves arca,
eltűnnek lassan, s elmaradnak,
szétporladnak
a kegyetlen időben,
de mint vakító szikrák a tűzben
integetnek még álmaimban,
s váratlanul még rám nevetnek,
és itt vannak velem...
Csak álmodni próbáltam.
De valahogy elfelejtem
átlépni múltam zajos küszöbét.
Túl érzékenyen érintett barátom halála.
Barátom voltál, kedveltél engem,
Nem kellett volna készpénznek vennem!
Kollégaként segítettük egymást,
Tudtunk egymásról egy s mást,
Mikor megtudtam, nem vagy többé,
Szívem nagy része vált kővé,
Zokogtam órákig, nem vigasztalt semmi,
Nem voltam veled, nem tudtam mit tenni...
Régi barát emlékére
írom ezt a pár sort,
tőlem senki ne kérdezze
ő vajon milyen volt.
Egy barátról nem hallani, ki oly fontos neked,
Fájdalmasan emlékezni, míg a szív kettéreped.
Átsírni ezer meg ezer reménytelen éjszakát,
Felidézni szíve melegét, s barátságos mosolyát.