Árnyék
Találtam egy napsugarat
ágak között, a fa alatt,
s mert a fának nincs még lombja,
a napsugár lett a gombja.
Úgy szeress, ahogy én, ahogy az árnyék a fényt.
Csillagok szárnyán
A vágyunk ránk talál.
A szerelem előttünk,
Kitárul a végtelen.
Sálat kötött az ősz ma reggel,
szél sodor álmokat sereggel.
Varázslatos éjjel - tűzpiros vészjel -
nézd a csillagmezőt, vörösen ég el.
Pár zongoraakkord, hegedűszólam...
lágy szimfóniákban álmodok rólad.
Fényes napsugár:
Fákon könnyedén táncol.
Galamb turbékol.
Forró nyár ült az ágra,
Vállamon féltett árnya.
Borús, boldogtalan búcsú beszél bátran,
boros belső nem enged ringani a mában.
Egyre gyengül a lábam, leégnek szárnyaim,
csak egy torzó vagyok, fejemben fekete álmaim.
Némán üvölt az éjszaka,
testem üregein áthatol
félelmeim keserű szaga.
Változom, de csak másnaptól.
Szerelmednek bűvkörében
élem én az életem,
évek múlnak tovatűnnek,
megmarad az érzelem.
Medvecsalád bőszen durmol,
barlangjukban mély álom honol.
Már nem tudok szenvedni.
Feszüljön papírra más.
Mit bánom én, kövezzetek meg,
tudom, hogy árulás.
Árnyék-nőstény kering a ház körül,
nesztelen, baljós sejtelem.
Angyalok szárnya fedél felettünk,
világot virrasztó Kedvesem.
Te vagy az Árnyék,
Akivel minden este együtt elalszom.
Te vagy az Árnyék,
Akivel ha járok-kelek az utcán,
Minden lépésemet követed,
S átmasírozván a magaslatokon,
Hidegen hagyod az embereket.
Visz a lábam, de nem tudom, merre,
Otthonom már a fájdalom verme.
Boldogak közt árnyékként élek,
Mindenkitől újat remélek.
Második agónia - Az őrület hatalma
Fárasztó, gyötrődő napok, amik semmiről sem szólnak,
s ha néha még csak szólnak is, sivár gyűlöletet hoznak.
Megannyi árnyék kísér, ami szántszándékkal fojtogat!
Kiáltanék, de nem lehet, mert ők fogják a rácsokat!