Apai szeretet
Mily mimózalélek vált belőle!
Sem darázsra, sem a házi légyre,
sőt, már a lepkékre sem vadászik...
Úgy emlékszem, olyan ötéves lehettem,
az apám egy kaucsukbabát vett nekem,
aztán szinte ő örült neki legjobban,
szeretetet láttam abban a mosolyban.
Leendő fiam, kit az Úr nekem ajándékoz,
Várlak téged boldogan, gyere te is a játékhoz!
Harcolok minden nap, készülök már rád,
Apád féltő szeretete mélyebb lesz, mint várnád.
Mit is lehet írni így Apák Napjára?
Tömjénezni magunk, mint kinek nincs párja?
Hosszasan sorolni a sok-sok érdemet?
A napi rutinból írni hősi éneket?
Benned, Apám...
Míg serdülő nem voltam,
Addig csak csodáltalak, apám.
Te voltál Isten!
A sorsunk nem volt hozzánk oly` nagyon kegyes,
Lehet, hogy gonosz eredőn` volt élelmes?
A sorsunk nem volt hozzánk oly` nagyon kegyes.
Karjaidban mikor elaltatsz gyengéden engem,
Tudom biztosra, hogy vigyázol rám szüntelen.
Az apai szív mindent legyőz,
A halál út a teremtőhöz...
Apák napjára
Nekem nincs a Földön szerető Apám,
kit szívemből köszönthetnék Apák napján.
Nem tudom megfogni dolgos két kezét,
örömmel nézni jókedvű tekintetét,
s érezni, sugárzó arccal öleli gyermekét.
Kint a kertben hanyatt fekszem,
arcomra ragyog a nap,
lepketáncot nézek éppen...
Emlékszem, néha olyan hideg volt a kezem,
S Te akkor mindig szóltál:
- Gyere, ülj le ide mellém, s nyújtottad máris a kezedet.
Egy lelkesítő, szép feladat jutott nekem mára,
Szülinapi verset írok Neked lányom, Sára.
Összekapcsoltam hát a szívem s az ujjaim,
Elcsendesedtem s hallgatom legbelsőbb hangjaim.
Nem tudta elmondani lelke fájdalmát,
mindazt, mi olyan mélyen bánthat egy apát.
Mélybarna szemében láttam a szeretetét,
csillogása fejezte ki annak mélységét.
Látom kisfiam vidám arcát.
Még a szeme is mosolyt szór rám.
Csodás reggel.
Apevákban mondom el
Ott,
Apám
Lábain
Körbeölelt
Az egész világ.