Alvás
Nem ég odafenn a Hold,
lekapcsolták már a csillagokat.
Csend ül messze, ujja félénken
és incselkedve karcolja
a fázó ablakokat.
Ha fejem álomra hajtom,
S kinyitom az álom-ajtóm,
Utazásnak indul elmém.
elalvás
Érzem ahogy a testem elfárad
fejembe a gondolat beárad
szívemben sok emlék feltámad
és az érzelem eláraszt
ilyenkor kéne nekem egy támasz...
Oly jó lenne karjaidban lenni,
fejemet mellkasodra hajtani,
félelmet soha többé nem érezni,
hisz még így távolról is ezt tudod sugározni.
Mesemanó meséivel
ismerkedhetsz meg a könyvben,
nézegesd a sok szép képet,
olvasd el a mesekönyvem.
Virraszt a Hold, fordul a nap,
alszik a gát, a fadarab,
szellő emelt levélágyban...
A sokadik korty után
berúgtam Mohorán.
A fejem a szesztől émelyeg,
a lábam alatt a föld megremeg.
Medvekoma alszol még?
kint elolvadt már a jég!
Itt van, itt a február,
szellőztetni kéne már!
Minden hajnalban kelni tortúra,
mert menni kell megint a melóba.
Irigylem az iskolásokat ilyenkor,
akkoriban nekem is sokkal jobb volt.
Frissen vetett ágyban
mocorog egy lélek
Testében nyüzsögnek
furcsa álomképek.
Vibráló nyugtalanság
az éberség süket kínja,
húz, von, kicsavar,
égnek meredő idegekkel
feszül karóvá testem,
láthatatlan mágnes-szemekkel
vonzza a Hold odaátról
zümmögő ólom fejem.
Beköszöntött hozzánk
A hideg, fehér tél;
Süvítve szalad már
A hűs, sziszegő szél.
A Nap már végét járva
Ismét bebújt az ágyba.
Helyét átadta a Holdnak,
S ő visszaadja holnap.