Álarc
A dolgok és az ébredések,
az emberek és a késztetések.
A szívek és a vágyak,
az álmok és a látszat.
Kettőnk rezgése nem lehet más,
szavak nélkül érezzük egymást.
Lehetsz bármilyen távol tőlem,
a lelkeddel én összenőttem.
Milyen álarcot öltöttél?
Egy szép arcot talán,
Vagy tarka tollakkal díszített maszkot?
Csillámok borítják orcád,
És pompás színek kavalkádja?
Nagyvilág egy kerek fánkban,
kerek fánk a nagyvilágban,
lyukasan vagy csurig töltve...
Télűző farsang
Ablakban szemközt,
kint, a csupasz fák közt
az erőtlen napsugár
gyémántragyogásban
öleli át a zimankós tájat.
Beöltöznek emberek,
Áll a világon a bál,
Égető boszorkák
Vándorolnak éjen át!
Felejtés édes italát iszod,
nem szakadt ronggyá a rekeszizmod,
átszédültél a múltból a mába,
át a cirkuszból az arénába
Hangos zene, fürge tánc,
selyem suhan, jár a láb.
Farsang fakadt tél jegén,
mulatoznak víg énekén.
Amikor lehullik, épp akkor kerül fel.
Gonosz tél, már távozz, a tavasz már lélegzik... él...
Ritmusos és hangos zene kúszik a fülembe,
Fantasztikus alakok táncolnak a teremben.
Hófehérke a kék ruhás pókemberrel rázza,
Parkett szélén jégkirálynő békakirályt várja.
Ünnepek álarcok félbemaradt kézfogások
karácsony és újév közt megáll a világon minden óra
karácsony és újév közt megáll minden vándor
megkapaszkodunk a csillagokban
Világra jött gyermeksikoly de boldog, hogy élhet,
gondoljuk, pedig soknak az élet egy ítélet.
És szótlan tekintetek néznek ránk a kiságyban...
Elbírod e látványomnak súlyát,
Midőn lelkemre új formát gyűrök?!
Vállamon hajam, aranyló subám
Arcod, arcomon álarcként tűröm.
Az éj egy félhold álarcában űzte el az estet,
madarak elültek, a tücsökrajok már hangoltak,
a zenéjük volt, mely egyedül megtörte a csendet,
később csak a baglyok huhogásai visszhangoztak.
Álarcot viselő bohóc vagyok,
Akinek arcán a mosoly örök.
Kívülről áramlik a boldogító mosoly,
Belülről emészti a szenvedő fájdalom.