Agy
Gályarabként utaztak ők ketten:
A szív és az agy,
Arcuk sem öröm, sem remény nem festi,
Szemük tompán mered, fátyolosan,
Tán várnák az őszt,
Ha tudnák, hogy majd eljő.
Minden, amit meg tudsz magyarázni,
Elmondani, leírni, mutatni,
Minden, mit megérinthet a kezed,
Amit látni enged a természet,
Felfedezted, publikálod, de tudd!
szöget ütött egy gondolat
összetörte a csontokat
onnan jött a vas kifele
csordogált az agy veleje
aztán ettől ész-be kapott
maga mögé nézett nagyot
ötletei ahogy szólnak
nyomot hagynak utókornak...
mostantól nem lehet már
semmi sem egész
ha megkarcol a halál
jön a tűzszerész
szemem keskeny lőrésén
át agyamba lát
ott nincs más csak Ő és én...
Te pedig megeszed...
Népszerűtlen, derűtlen és erőtlen én,
erőltetett őt tömök tömören, könnyedén.
Értelmetlen sorokat sokasítok síkra,
hallatlan hálával hangzásért írva.
Technikák, titkok, méretek.
Mondja, suttogja, kiáltja
Kritikátlan felnőtt, gyerek:
"Ők jól tudják a képletet".
Lassan homályosul el
a világ.
Távolodik
a látható valóság.
"Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész."...
Elgyötört elmém
szemhéjam mögé vetíti arcodat.
Agyamban sikoltanak
a ki nem mondott szavak.