Élet
Kiemelt életről szóló versek:
Ott honvágy a dajkája még a kisdednek,
tenyérbe szakadt szálkák viszketnek,
s a faragott tölgy járomcsontú taták
messzilátón hunyorognak át
a táposokra. Kazlakban ott az élet,
még keresztelik kérgét a kenyérnek,
múltmorzsák hullnak a tiszta
abroszra, s a mindent vissza...
Hópaplan alatt menekül a tél,
jeges karja torkot fojtogat,
kandikáló hóvirág kelyhe acél,
szél tépi a sziromcsontokat.
Megszentelt kosarát hozta,
biciklivázán Nap csücsült,
ismertem, és mennyi a kora,
arcán az idő több ráncot szült,
kendőzte fején ősz haját,
játékos pár tincs kiszaladt,
tán érezni jobban a tavasz szagát.
Láttalak öregen, fiatalon.
A metróban te jöttél nekem.
Bent ragadtunk két megálló közt,
És fennakadtunk ócska tényeken.
Bal lábbal szörnyű a napkelte
- előttem falig tart a láthatár -
úgy érzem, hosszú volt az este,
kezemben remeg a fogmosó pohár.
Az ízeket a nyelvem hegyén érzem,
ahogy a szavak is ott találhatók.
Mennyi közös képünk van a facen...
nem tudják a letiltott felhasználók.
Magamra húztam
maradék időmet.
Együtt indulunk
tovább némán
elhallgatástól
egy újabb
elhallgatásig.
Még érzem orromban,
Amint pőre körte haját pirítja a nap,
S én biciklimen ülve,
Belül nyártól égve gurultam, mint pajkos tarkabab.
Sarokban hever az összeaszott vasárnap.
Koravén tetemére méltatlan ül a por.
A küszöbön még több öngyilkosjelölt várhat,
további napok melyeket lassan fojt a kor.