Élet
Kiemelt életről szóló versek:
Visszatérés az üres szülői házba
Kopott kredenc, üres szenesvödör:
a feledés rozsdaként szöszmötöl.
Lyukas lavór csupán az emlékezés,
megkezdett kenyérben felejtett kés.
Oly korban írom meddő soraim,
Mikor nehéz már költőnek lenni,
Mert a mosoly eltűnt az arcokról,
És nincs ok többé már énekelni.
Szép ruhájából, mi megmaradt
reggel csendesen levetette,
itt áll most tépetten, kifosztva,
s fázósan megremeg a teste.
Szűz-fehér falakon
ólomszürke rajzok,
rettegés - a "mester"
néma csendben alkot.
...terített asztalnál ebédel
a test, a bárgyú, az ostoba.
A lélek marad csak mostoha,
éhező mindkettőnk térfelén.
Ecsetvonás. Csak ennyi voltam én.
Kevés a szó, mi bennem épp alél.
Nem értem Őt, ha átadott nekem,
miért veszejt a csonka életem.
Magadba nézve tegnap még a holnap,
ma meg már a sunyi tegnap vádol.
A jövődből mások csodákat loptak,
zsebük itt, szívük valahol távol.
Kartonpapírágyon, elnyűtt pokróc alatt,
Már álmodni sem mer, szíve fáj - meghasadt.
Kopott, ócska rongyok melengetik testét,
Rég nem látott álmot - nem várja az estét.
Hitemet holdtölteni
kinn felejtem az éjben