Általános
Kiemelt általános versek:
Visszatérés az üres szülői házba
Kopott kredenc, üres szenesvödör:
a feledés rozsdaként szöszmötöl.
Lyukas lavór csupán az emlékezés,
megkezdett kenyérben felejtett kés.
Anyám gyakran sírt - szinte mindenért,
ha koldust, csonkát vagy vakot látott,
szívébe sokak fájdalma befért,
szerette ezt a kerek világot.
Oly korban írom meddő soraim,
Mikor nehéz már költőnek lenni,
Mert a mosoly eltűnt az arcokról,
És nincs ok többé már énekelni.
"Jó volna szépen kezedre hajolni,
S lehúnyt szemmel tünődni csendesen,
Minden hogy elmúlt: a sok, kopott holmi,
Ócska emlékek..." fásult... "életem..."
Mállok a széllel, mennyire félek,
csillagom ébreszt, alkonya fáj.
Nélküled élek most a sötétben,
visszaidézem hangulatát.
Incselkednek a hunyócska évek,
amíg lassan fától fáig érek.
Szél a kertben tündérfürtön játszik.
- Egykéthánégy! Így számolok százig!
Ha azt hiszi, jóember, hogy lazán
hozzám vágott szava egy igazán
földbedöngölő sújtással fölér,
nagyon téved, mert ennyit csak: "kövér"
bárki mondjon, elhajtom, mint itten
e szánalmas kis legyet legyintem.
Már rühelli magát a szakadt plakát,
a szirénhang és a mosoly csak álca,
amíg kiveri szemünk vakablakát,
s érzelmeinkre rákerül a bárca.
Néha
úgy látom, hogy gyorsak felettem a felhők,
pedig még nem is voltam igazán felnőtt.
Máskor pohárként borul rám a kék égbolt,
s végigfolyik minden, ami velem rég volt.
Tűz nélkül a lelkesedés csak álca.
(Nem is tudnak égni az oxidok!)
Bölcs nem lázad ott, hol sok a titok.
A gyáva úgy tesz, mintha nőne ránca.