Szerző

Slang Anikó

Életkor: 44 év
Népszerűség: 191 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 210 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. január 11.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (47)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Slang Anikó

Választ kaptam veled

Sok szeretettel bogyika0404

Nem láttam értelmét, az úr mért adta,
de akaratát a jó bárány alázattal elfogadta.
Életem részévé váltak a versek, jó, rímelő sorok,
akik szeretnek, elfogadták, másokkal nem foglalkozok.

Ajándékba ha adtam, tudták, vele lelkem adom,
kincsként őrzik, még ha szerkezetileg sántít is nagyon.
Mert egy ilyen kis "szösszenet" szívtől szívig ér,
még akkor is drága kincs, ha semmit sem ér.

Fáradhatatlan írtam, írok, s remélem, még sokáig tehetem,
mert ez a "hobbim" egyszer csak megváltoztatta az életem.
2016. jan. 4-én a jó Isten végre választ adott nekem,
mi volt vele a célja, hogy mért kezdtem el.

Egy hozzászólás végén: figyelőmbe vettelek, üdv: Királylány,
akkor az egész édes kínnak értelmet adtál.
Lassan, türelmes szeretettel bontogattad ki lelkemet,
ragyogó fényeddel beragyogtad egész életemet.

Ha valakit szeretünk, és sír, könnyei duplán fájnak,
azt mondják, a legjobb mércéje a barátságnak a bánat.
Mert aki bajban melletted áll, igaz, jó barátod,
de tudod, hogy én ebben Liptai Claudia véleményén állok.

Mert ő azt mondta, ha valaki örömben tud veled együtt lenni
úgy, hogy örömödet egy percig sem irigyli,
az az igaz, jó barát, mert a bajban idegenek is megszánnak,
s ha kell, kötelességből is melletted állnak.

Hát én akkor neked igaz, jó barátod vagyok,
mert nemhogy nem irigyellek, de veled szárnyalok.
A te boldogságod engem is egekig emel,
tündöklő fényedben fürdetem lelkem.

Csordultig van boldogsággal a szívem, mert szeretlek,
most nem törődöm azzal sem, hogy meg sem érdemellek.
Nem nyitok vitát azon sem, ki kinek mennyit köszönhet,
bőven egálban vagyunk, s én naponta adok hálát érted a jó Istennek.

Szállj, repülj, drága kismadár, nagyon megérdemled,
kalitkád ajtaja rég nyitva állt, csakhogy észrevetted.
Jaj, csakhogy elfogadtad, neked is jár a boldogság,
ha nem is én tudtam, hanem kék szem hatott rád.

De megbocsájtom, hogy amit én zengtem hetekig,
neki elég volt pár óra, hogy végre elhidd!
Nekem az a lényeg hogy most már boldognak látlak,
s bebizonyította, hogy elég erős repülni szárnyad.

S nem, nem felejtem el, amit mondtál,
hogy attól, hogy egekig szállsz, még szükséged van rám.
Szívedben a szeretet irántad nem múlhat el,
s ahogy bánatodban, örömödben is melletted a helyem.

Most egy éve, hogy megismertelek téged,
s ezzel a kis szösszenettel köszönöm az elmúlt évet.
S most, mert ismerlek, már együtt sírsz velem,
de tudod, jó könnyek, és szeretlek, ezt soha ne feledd el.

Tündének!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


 efelapi2017. január 17. 05:59

Írni kell! Annak akit egyszer a gépszíj elkapott, ha másnak nem magának, vagy a fióknak a jó érzésért.

 BaSer2017. január 16. 09:48

@1-9-7-0: Kedves Anikó! Verset írni mindig megéri! :) Ha már egy ember értékeli, egy embert megfog, egy ember magára ismer benne, akkor már megérte! ... és ez az egy ember mindig ott van, ott lesz, hiszen ő nem más, mint az aki megírta a verset. Annak az embernek fontos volt papírra vetnie a gondolatait. Az, ha ezt más is értékeli, az egy kellemes dolog, de nem szabad, hogy elvárás legyen, nem szabad ez alapján megítélni egy vers fontosságát. Hidd el, valakinek mindig fontos, valakinek mindig ad valamit, még akkor is, ha nem feltétlenül like-olja. Ha valaki negatívan kommentel, hát hadd tegye, szíve joga! Sose zavarjon! Nem azzal kell foglalkozni akinek nem tetszik, hanem azokkal, akik értékelik azt amit megmutattál nekik.

 1-9-7-0(szerző)2017. január 15. 16:47

@TiaRan: Kedves Márta egy két nap és fent lesz az első vers és hogy hogyan tovább itt nem kérdés ugyanis lassan függővé fogsz válni ahogy mindannyian és az már kijelöli az utat sok sikert és jó szórakozást kívánok szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 15. 16:44

@Maria_HS: kedves Mária nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 Maria_HS2017. január 15. 14:03

''Szállj, repülj, drága kismadár, nagyon megérdemled,
kalitkád ajtaja rég nyitva állt, csakhogy észrevetted.
Jaj, csakhogy elfogadtad, neked is jár a boldogság,
ha nem is én tudtam, hanem kék szem hatott rád.'' szívet teszek a versedhez.
Maria

 TiaRan2017. január 15. 11:16

Kedves Anikó! Köszönöm bátorító szavaidat. Szólíthatsz Mártának is, egy versem sorban áll, addig, csak a belépő nevem látszik,-remélem hamarosan felkerül és olvasható lesz. Most a régieket rakom fel, aztán majd meglátom, hogyan tovább.

 1-9-7-0(szerző)2017. január 14. 23:21

@kintkong10: Kedves József egyet értek veled köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig az ''aranyos'' megjegyzésemnek pedig minden szava igaz és tartom is szeretettel Anikó

 kintkong102017. január 14. 20:39

Anikó! Az az igazi jó barátság/szerelem, amely által többek/jobbak vagyunk. Köszönöm és szívvel gratulálok. Köszönöm a ritka aranyos megjegyzésed! J.

 11-9-7-0(szerző)2017. január 14. 15:16

@BaSer: Keves Bálint én először papírra vetem csak utána gépelem be ......Nagyon sokat adott nekem a Poet amit nem győzök hangsúlyozni és hálát adok minden nap a jó Istennek hogy ide vezérelt Tünde barátsága olyan + az oldaltól amit kifejezni nem lehet Ide is írtam a vers alá de a moderátor le egyszerűsítette ....Vannak akik ezt nem értik itt is voltak akiket sunyi módon privát zaklattak és írásaikat kifogásolták gúnyolták hozzám még nem értek el hála Istennek de nem is érdekelne mert sokkal többet kapok itt mint amit el vesznek ahogy Királylány szólította őket a ''gyökerek'' nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

 BaSer2017. január 14. 07:45

Hű, ez nagyon jó! Papírra vetetted (vagy képernyőre!?:) ) azt amit szerintem sokan gondolunk a hobbi versírásról, vers ajándékozásról, az önzetlen, odaadó barátságról. Gratulálok!

 1-9-7-0(szerző)2017. január 13. 22:27

@HAdriana: Kedves Adriana nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 HAdriana2017. január 13. 20:07

Nagyon szép vers a barátságról, gratulálok!
Szeretettel és szívvel: Adriana

 1-9-7-0(szerző)2017. január 13. 17:27

@Nichi-ya: Kedves Nikoletta nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 13. 17:26

@TiaRan: Kedves ? Tiaran ( talán így szólíthatlak ) Nagyon jó helyre jöttél itt bátran tárhatod ki a szíved én is azt tettem és teszem olyan emberi értékek élednek fel itt mint a SZERETET, TISZTELET olyan öröm forrás a Poet aminek megtapasztalása más emberré tesz mert egy igazi szerető családi közösség Nem gondoltam volna én sem hogy létezik még ilyen Épp ma beszéltük Tündével mennyi jó ember van itt ......Az írás szeretetéért sokakat bántanak de itt megértő szeretettel fogadunk ahogy minket is fogadtak Köszönöm hogy olvastad és figyelni fogom a verseidet remélem megkapod a választ és sok örömet szerez neked is az oldal.....Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 13. 17:09

@vargaistvanneel: Drága Erzsi írtam a vers alá hogy mekkora ajándék nekem hogy a Poetra találtam verseitek ez az egész közösség és+ Isteni ajándék a Tünde barátsága amiért egy életen át hálás leszek a Poetnak a moderátor viszont leegyszerűsítette.......de talán most jobb ez így mert most ez tényleg neki szól elsősorban amolyan poétához illően köszöntem meg neki Mindig őszintén írom mekkora öröm vagytok nekem......... hozzászólásaitok a hagyott szívek most is szívből köszönöm neked is szeretettel Anikó

 Nichi-ya2017. január 13. 16:10

Nagyon megható, szívhez szóló alkotás. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

 1TiaRan2017. január 13. 15:55

Kedves Anikó! Nagyon szép, szívbe markoló vers. Én új vagyok itt az oldalon, -talán nekem is megmutatja Isten miért is kaptam a versírás adományát.

 1vargaistvanneel2017. január 13. 15:41

Drága Anikó!

A gondolataid kiemelkedően értékesek, emberiek! Aki ilyen csodát ad és kap......nincsenek hozzá szavaim! Őszinte szívvel örülök Nektek! Tartsa meg a jó Isten sokáig kettőtök nagyszerű barátságát!És írd le még nagyon sokáig felemelő, szép gondolataid, verseid, alkotásaid!
Szívvel, szeretettel olvastalak
Erzsi

 1-9-7-0(szerző)2017. január 13. 15:10

@PiszarEva: Drága Éva tudod Tünde csodálatos ember azt hiszem nem lehet nem szeretni .....nagy ajándék nekem az ő barátsága amiért míg élek hálás leszek a Poetnek .Írtam a vers alá hogy nekem a Poet nagyon sokat ad nap mint nap általatok verseitek hozzászólásaitok által hogy Isteni kegyelemnek élem meg hogy ide regisztráltam + ajándék Tünde barátsága ...........a moderátor viszont leegyszerűsítette...... nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 PiszarEva2017. január 13. 06:17

Nagyon kedves köszönetet kapott Tünde! Mindkettőtök embersége példaértékű Anikó! Szívből gratulálok nektek! Éva

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 22:17

@NagyCsilla: Kedves Csilla nagyon jól esnek szavaid tudod Tünde csodálatos ember azt hiszem nem lehet nem szeretni nagy ajándék nekem az ő barátsága amiért míg élek hálás leszek a Poetnek remélem ki állja barátságunk az idő próbáját .........ha kicsit lejjebb megnézed a hozzászólását azt hiszem nem is kell magyarázni miért szeretem annyira mert ilyen csupa tűz csupa szív egy csoda ..........nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

 NagyCsilla2017. január 12. 20:09

Még soha nem olvastam hasonló szívszorító, tiszteletet parancsoló verset. Kívánom, hogy ez a barátság soha ne érjen véget.

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 18:15

@Kicsikinga: Kedves Kinga írtam a vers alá hogy számomra kifejezhetetlen mit jelent a Poet ti itt mindannyian és + nagy ajándék Tünde barátsága de a moderátor le egyszerűsítette De talán így van jól mert most ez a vers neki szólt elsősorban az elmúlt egy évért mert tényleg nagyon sokat adott barátsága és remélem hogy ilyen őszinte szép marad még sokáig...... nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 18:13

@Liwet: Kedves Liwet igazán nagyon szépen köszönöm és biztos vagyok abba hogy Tündének nem lesz kifogása ha mind kettőnk nevébe megköszönöm írtam a vers alá hogy számomra kifejezhetetlen mit jelent a Poet ti itt mindannyian és + nagy ajándék Tünde barátsága de a moderátor le egyszerűsítette De talán így van jól mert most ez a vers neki szólt elsősorban az elmúlt egy évért mert tényleg nagyon sokat adott barátsága és remélem hogy ilyen őszinte szép marad még sokáig...... nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 18:09

@vezsenyi.ildiko: Kedves Ildikó én is felkaptam a fejem mikor Liptai Claudia mondta ezt és teljesen igazat adok neki én is........Nem gondolom hogy mérce kellene a barátságunknak Tündével de Isten bizony (soha nem hazudnék Isten nevére ) annyira örülök szárnyalásának boldogsága igazi öröm nekem is nagyon megilleti ki ''böjtölte'' rendesen Barátsága igazi ajándék nekem A vers alá írtam hogy mindnyájan nagyon sokat jelentetek nekem de Tünde barátsága olyan + amiért míg élek hálás leszek az Poet -nak csak a moderátor leegyszerűsítette .......nagyon szépen köszönöm hogy olvastad igazán nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 18:07

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 18:00

@olahmariann: Kedves Mariann le írtam a vers alá hogy számomra kifejezhetetlen mit jelent a Poet ti itt mindannyian és + nagy ajándék Tünde barátsága de a moderátor le egyszerűsítette De talán így van jól mert most ez a vers neki szólt elsősorban az elmúlt egy évért mert tényleg nagyon sokat adott barátsága és remélem hogy ilyen őszinte szép marad még sokáig...... nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 17:52

@m.agnes: Kedves Ágnes nagyon örülök ha így látod köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 17:51

@remember: Kedves Zoltán írok mert tényleg örömömet lelem benne írtam a vers alá hogy nekem kifejezhetetlen örömöket szerzett a Poet +ajándék Tünde barátsága ami számomra Isten ajándéka csak a moderátor le egyszerűsítette de itt akik olvassátok úgy is tudjátok hogy végtelen hálával van tele a szívem minden egyes versetekért és minden alkalommal mikor megtiszteltek és olvassátok ''kis katonáimat ''szeretettel köszönöm neked is hogy időt szántál rám és szívvel olvastad Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 12. 17:42

@elena15: Kedves Elena nagyon örülök ha így látod köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet igazán nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

 1Kicsikinga2017. január 12. 16:53

''Szívedben a szeretet irántad nem múlhat el,
s ahogy bánatodban, örömödben is melletted a helyem.''

Nagy kincs az ilyen gyönyörű barátság, amiről gyönyörűen írtál!

 1Liwet2017. január 12. 12:46

A barátság nagyon erős kötelék, vigyázni kell rá, mert az igaz barát ritka.Sokszor a sírig tart, amikor megbecsülik.
Nagyon sok szép napokat éljetek meg őszinte barátságban mindketten
öleléssel
Liwet

 1vezsenyi.ildiko2017. január 12. 09:50

Kedves Anikó!
Liptai Klaudiának igaza van, szerintem is.
Mások boldogságát a legnehezebb elviselni, ha mi magunk nem vagyunk azok,
hát még, ha mi fizettük meg az árát.
De itt, nem ez utóbbi esetről van szó!
A szerelem nincs ilyen forró, mint a Te baráti szíved! S ez gyönyörű!!!
Szeretettel gratulálok: Ildikó

 1olahmariann2017. január 12. 08:36

Nagyon szép története a barátságotoknak.
Remélem, mi többiek is részesülhetünk hasonló kellemes emberi kapcsolatokban itt a poeton (is)!
Szívvel, szeretettel:Mariann

 1m.agnes2017. január 12. 06:27

Örömmel olvastam őszinte versedet a barátságról.
Az irodalmi barátság is barátság.
Szívvel, Ágnes

 1remember2017. január 12. 04:19

''Életem részévé váltak a versek, jó, rímelő sorok,
akik szeretnek, elfogadták, másokkal nem foglalkozok.''

Tökéletes igazság! Írj és leld örömöd benne.
Szívvel, barátsággal, Zoli.
Gratulálok Anikó!

 1elena152017. január 11. 23:30

Kedves Anikó
Soraiban elveszni a legjobb. Csoda ahogy írsz. Tetszett. Üdv Elena

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 23:06

@schvalmrozsa: Kedves Rózsa köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 23:05

@dobosigyorgy: Kedves Gyuri köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

 schvalmrozsa2017. január 11. 22:58

Nagyon szép vers, szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok! Rózsa

 dobosigyorgy2017. január 11. 22:54

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:29

@lantgyorgyi3: Kedves Györgyi igen teljesen őszinte tudod már több alkalommal hangoztattam hogy nekem a Poet mennyit jelent és + még Tünde barátságát is magaménak tudhatom amit mindig úgy fogadtam mint Isten ajándékát ......köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:24

@M.Laurens: Kedves Miklós köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:24

@donmaci: kedves Józsi köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:23

@stummer40: Kedves László sokszor hangoztattam már hogy nekem nagyon sokat jelent a Poet írtam is a vers alá hogy + ajándék mindenki szeretetén túl Tünde barátsága de a moderátor le egyszerűsítette ..........igazad van ezek az igazi ÉRTÉKEK és nem véletlen hogy a boldogság kategória az első ........nagyon szépen köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:15

@Osel: Kedves Osel köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 11-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:14

@111111: Drága Piroska köszönöm szépen Tünde nevében is teljesen meg van hatva csak azt tudta hogy várja itt egy meglepetés ....A vers aljára írtam mennyit jelent nekem a Poet és Tünde a bónusz ajándék hogy a magam egyszerű módján így szeretném megköszönni az elmúlt egy évet de a moderátor le egyszerűsítette ......köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel viszont öleléssel Anikó

 1lantgyorgyi32017. január 11. 22:11

Ez egy igazán őszinte és önzetlen tiszta érzelmeken alakuló vers.
POET Barátsággal Györgyi

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:09

@orok.szerelem55: Kedves Margit teljesen egyet értek úgy is vigyázok rá mint Isten ajándékára ........köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 22:07

@Martonpal: Kedves Attila teljesen egyet értek veled Tündit mindig is Isten ajándékának tartottam írtam is a vers alján de a moderátor le egyszerűsítette ........nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1M.Laurens2017. január 11. 21:55

Szívvel olvastalak, kedves Anikó!
/ Miklós /

 1donmaci2017. január 11. 21:32

Nagyon szép! Szívvel Józsi

 1stummer402017. január 11. 21:26

Kedves Anikó!

Ezek ám az igazán ÉRTÉKES 'dolgok' az Életben!!!
A versed pedig ÓRIÁSI!!!

László

 1Osel2017. január 11. 20:57

Nagyon szép önzetlen versed, gratulálok!

Szívvel.

 11111112017. január 11. 20:40

Őszinte, önzetlen, tiszta szeretetsorok.Mindig szeretettel olvasom verseidet kedves Anikó és kisbarátnődét is.Nagyon meghatódtam és szívből örülök, hogy igaz barátság szövődött köztetek.Csodálatos alkotás, szeretettel ölellek mindkettőtöket! Piroska

 1orok.szerelem552017. január 11. 20:35

Kedves Anikó, drága kincs az igaz barát.
Szívvel olvastalak és gratulálok neked szeretettel.
Margit

 1Martonpal2017. január 11. 20:06

Nagyon szép vers a barátságról.
Egy igaz barát ritkaságba megy manapság.Egy igaz barát Isten ajándéka.Vigyázni kell rá.
Szívből gratulálok versedhez,gondolataidhoz.....attila

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 19:45

@meszaroslajos60: Kedves Lajos nagyon örülök hogy így gondolod köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 meszaroslajos602017. január 11. 19:43

Kedves Aniló, szép versedet élmény volt olvasni, gratulálok szívvel, üdv Lajos.

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 19:32

@keva526: Drága Éva köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 19:31

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa nagyon örülök hogy így gondolod köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 19:31

@195705252012: Kedves Irén nagyon örülök hogy így gondolod köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1keva5262017. január 11. 19:20

Szívvel olvastam szeretettollal írt versedet, drága Anikó.
Éva

 1Zsuzsa03022017. január 11. 19:19

Drága Anikói! Szép, kedves barátságversed örömmel olvastam! Szívvel gratulálok! Zsuzsa

 11957052520122017. január 11. 19:14

Nagyon kedves barátságvers. Élmény volt olvasni soraidat kedves Anikó! Szeretettel és szívvel , Irén

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 18:51

@merleg66: Kedves Gábor biztos voltam abba hogy örömömben is őszinte szeretettel osztoztok itt, mint ahogy bajban is mellém álltatok, ezért választottam ezt a formát hogy meglepjem Tündét.......köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 merleg662017. január 11. 18:36

Kedvs Anikó! Nagyon szép szeretetversed szívvel és szeretettel olvastam! Üdv: Gábor

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 18:32

@Olveti: Kedves József örülök hogy itt jártál köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 Olveti2017. január 11. 18:29

Örülök, hogy igaz barátra leltél!

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 17:55

@kodrane: Kedves Erzsébet elmondhatatlan nagy öröm számomra hogy megtiszteltél figyelmeddel hálásan köszönöm és külön köszönöm a hagyott szívet Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 17:54

@gypodor: Kedves Gyuri biztos voltam abba hogy örömömben is őszinte szeretettel osztoztok itt mint ahogy bajban is mellém álltatok ezért választottam ezt a formát hogy meglepem Tündét.......köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 kodrane2017. január 11. 17:49

Szívvel olvastalak!

 gypodor2017. január 11. 17:46

Szeretetvers ez a javából... Tényleg jó olvasni!
Szívvel tettem.
Gratulálok.
Gyuri

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 17:12

@uzelmanjanos956: Kedves János biztos voltam abba hogy örömömben is őszinte szeretettel osztoztok itt mint ahogy bajban is mellém álltatok ezért választottam ezt a formát hogy meglepem Tündét aki csak azt tudta várja itt egy kis meglepetés........köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 17:11

@kicsikincsem: Kedves Ilona örülök ha így érzed köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 uzelmanjanos9562017. január 11. 17:10

Csodálatosan szép barátságversed élmény volt olvasni, baráti szívvel gratulálok:János

 kicsikincsem2017. január 11. 16:50

Jó volt olvasni, szívvel gratulálok.
Icus

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 16:45

@rojamsomat: Kedves Tamás biztos voltam abba hogy örömömben is őszinte szeretettel osztoztok itt mint ahogy bajban is mellém álltatok ezért választottam ezt a formát hogy meglepem Tündét aki csak azt tudta várja itt egy kis meglepetés........köszönöm hogy olvastad nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1rojamsomat2017. január 11. 16:37

Ó Ti szerető szívek, de szép is olvasni a barátság
bíborfényénél!
Gratulálok, Nektek!
Szívvel,,,Tamás

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:56

@efelapi: Kedves Tibor csendben hagyott nagy szíved többet mondott el ezer szónál nagyon szépen köszönöm Anikó

 11-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:55

@bogyika0404: Drága Királylány már le írtam elmondtam így csak puszillak Le meg te leplezted magad múltkori ''versnél''itt pedig a moderátor mert nem ez volt a vers végén, ki kiemeltelek de nem így de ugyan már számít?még mindig anonim vagy de legalább most már tudják hogy tényleg létezel és nem költői fantázia műve vagy ......Azért nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel ölellek Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:45

@adamne: Drága Manyi nagyon örülök hogy így látod remélem hogy ki állja barátságunk az idő próbáját .........nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:42

@kokakoma: Kedves János nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:41

@Hopehely: Kedves Hajni ahogy mondod igazi ajándék úgy is élem meg nagyon nagy erőt ad .....nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:40

@anci-ani: Drága Anci gyakran hangoztatom hogy nekem a Poet mekkora csoda életembe Tünde barátsága a bónusz amit általatok kapok ezt írtam is a vers végére de moderátor úgy látszik le egyszerűsítette ...... nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagyon nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 11-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:35

@editmoravetz: Drága Edit csodálatos ember Tünde és remélem hogy barátságunk kiállja az idő próbáját a legfontosabb a szeretet már meg van azt hiszem a többi rajtunk múlik ......... nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:32

@Golo: Kedves Radmila nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:31

@jade1023: Kedves Margit nagyon szépen köszönöm hogy olvastad külön köszönöm a hagyott szívet nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1efelapi2017. január 11. 15:30

Hát inkább hallgatok, mert komolyan mit is modhatok. Inkább csendben nagy szívet hagyok.

 1-9-7-0(szerző)2017. január 11. 15:29

@Vadvirag46: Drága Joli nagyon szépen köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel Anikó

 1bogyika04042017. január 11. 14:29

@Vadvirag46: @jade1023: @editmoravetz: @Hopehely: @adamne: Köszönöm nektek jókívánságaitokat! Anikó verse könnyekig hatott, és a Ti hozzászólásaitok emelik e gyönyörű vers fényét! Szeretettel, Királylány

 2bogyika04042017. január 11. 14:26

Drága Anikó! Mit is mondjak? Hát szabad ezt csinálni? Így megilletni engem, Te? Most itt ülök a gép előtt és könnyezem! Igazi kincs, igazi őrangyal vagy az életemben, ezt már többször is bizonyítottad! Nem találok elég jó szavakat! Mindegyik kevés! Nem tudom elég szépen kifejezni, hogy mennyire simogat a csodálatos versed! Köszönöm neked, h egy éve velem vagy...mint a házasok- jóban és rosszban...ha vki, te aztán tudod milyen esemény dús év volt ez...volt benne minden... Köszönöm, h részese voltál, ,és köszönöm, h részese vagy a napjaimnak! Fantasztikus ember vagy! Jaa....tudod...az én boldogságom nem kopogtatott, nem kért utat magának, jött, és elsöpört mindent...most TE következel! Szeretettel ölellek és kívánom itt is a legjobbakat! /Na és...ám legyen, ha már ilyen kis leleplező vagy :) / Tünde :)

 1adamne2017. január 11. 14:23

Csodálatos verset írtál a barátságról drága Anikó, nagyon
meghatottak a soraid. Legyen ez a szép barátság örökre szóló.
Gratulálok szívvel, szeretettel: Manyi

 1kokakoma2017. január 11. 14:17

Lelket melegítő szép vers a barátságról és az önzetlen elismerésről. Szívvel olvastalak. János

 1Hopehely2017. január 11. 14:12

Az élet egyik szép ajándéka a barátság, kívánom tarson sokáig!
Szeretettel szívet hagyok.

 1anci-ani2017. január 11. 13:57

''Egy hozzászólás végén: figyelőmbe vettelek, üdv: Királylány,
akkor az egész édes kínnak értelmet adtál.
Lassan, türelmes szeretettel bontogattad ki lelkemet,
ragyogó fényeddel beragyogtad egész életemet.''
Úgy örülök a barátságotoknak, hogy így egymásra találtatok, kívánom örökös maradjon!
A Baráti szeretet, egymás megértése, a legszebb dolog, amikor bajban és jóban, örömben is van kihez fordulnod...
vele megosztanod.
Mindenikek ez egy kincs az életében drága Anikó!
Gyönyörű verset írtál az önzetlen barátságról.
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Anci

 1editmoravetz2017. január 11. 13:52

Drága Anikó!

Igaz-baráti gesztus, mellyel elhalmoztad azt az Embert, ki neked is szárnyakat adott!
E barátság tartson örökké - őrizzétek meg, s írjatok továbbra is szép verseket!

Szeretettel gratulálok: Edit

 1Golo2017. január 11. 13:50

Szép baráti üzenet.
Szívvel és szeretettel olvastam: Radmila

 1jade10232017. január 11. 13:26

Drága Anikó!
''Most egy éve, hogy megismertelek téged,
s ezzel a kis szösszenettel köszönöm az elmúlt évet.
S most, mert ismerlek, már együtt sírsz velem,
de tudod, jó könnyek, és szeretlek, ezt soha ne feledd el.''
Gyönyörű sorok! Az igaz barátság itt kezdődik!
Szívvel olvastam!
Margit

 1Vadvirag462017. január 11. 13:24

Anikò nagyon szépen írtál!Versed nagyon tetszik ,őszintén de igaz őszintével.Igaz mindenkinek avval szoktam.Hatalmas szívet hagyok Joli.

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ