Szerző
Vers

A verset eddig 75 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. január 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (4)

Potholiczki Ákos

Hideg

Nyitott ablakomon zúdul befelé,
Egyedül a sötétben, s szívem még az övé.
Kővé dermedtem, nézem a plafont meredten,
Nevét suttogom rekedten, átjárja a testem.
Megállok az utcán, lassan körbenézek,
A messzi, apró csillagokra tekintek.
Elengedem magam, a szélre bízom,
Vigyen oda, ahol még létezik a sorsom.
Senki mást, csak a leheletemet látom,
Nincs senkim, most érzem, mennyire fázom.
Rideg, kihalt táj, az én valóságom,
Az öreg magány ismét jó barátom.
Egyszer, ígérem, meghálálom
Hideg, magányos halálom.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


 WNOR2017. február 16. 01:08

Nagyon jó!
Szívvel olvastam?
Norbi:)

 potholiczkiakos(szerző)2017. január 28. 17:29

Köszönöm szépen!

 EvelinHolozsai2017. január 28. 16:32

''Senki mást, csak a leheletemet látom,
Nincs senkim, most érzem, mennyire fázom.
Rideg, kihalt táj, az én valóságom,
Az öreg magány ismét jó barátom.''
Gyönyörű vers! Ez a kedvencem belőle, tartalmilag és szerkezetileg is kifogástalan! Szívvel, figyelővel gratulálok!

 rojamsomat2017. január 7. 07:45

Szomorkás versednél szívet hagyok!,,,Tamás

 potholiczkiakos(szerző)2017. január 5. 20:18

Nagyon szépen köszönöm!

 Alek_Zender2017. január 5. 20:15

:) Szomorú vers de nagyon szép.

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ