Szerző
Vers

A verset eddig 67 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. január 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Hegedűs István

Távoli Szerelem

Véget nem érő gyötrelem, mi kínozza, gyötri, nem kíméli lelkem.
Szívem szárnyalna feléd, repülne gyorsan, de rajta a súly, rajta a szerelem.
Mi lehúzza, földbe, porba taszítja, mint a cigarettacsikket eltiporja.
Eltiporná, de nem tudja, hogy az, ami benne van, az örök s elpusztíthatatlan.

Ott vagyok már, látom újra a tekinteted, érzem újra a gyönyörű tested.
Látom, ahogy ragyog, csillog a két szép szemed.
Látom a partot, ahogy a holdfény süti,
Látom rajta magunkat is kéz a kézben, szív szívben, test a testben.

Megnyugszik a tenger is, abbamarad a moraj, érzi már ő is, ez egy igaz szerelem.
Nem harcol tovább, abbahagyta, csak szép lassan a partot mossa.
Eláll a szél is, hisz minek fújna, egy utolsó fuvallattal az összes gondunkat magával
ragadja, elviszi jó messzire, majd az égbe dobja.

Csillag születik a gondból, majd arra nézünk fel, jót nevetünk rajta, hisz már senkit nem érdekel.
A nevetéstől hátraesve bele a friss homokba, végre minden gondtól megszabadulva.

Elhalkul a nevetés, fura, de ismerős dallam hallatszik.
Végre újra hallom, ahogy egyszerre dobban a két szív.
Majd lassan, könnyedén csókolózunk és szeretjük egymást.
Majd így is alszunk el és élünk boldogan tovább!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ