Szerző

Krüzselyi Attila

Életkor: 60 év
Népszerűség: 91 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 127 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. december 27.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (12)

Krüzselyi Attila

Kétség

Vágyom egy nő után.
Nagyon-nagyon vágyom!
De mégsem találom.
Vágyom sután-bután.

Bármit is próbálok:
falakat találok.
Néha kis találkák
meddőn egymás után.

Megrettenek. Remény,
ha kétesen csillan,
nő szava hamisan
szól fájó szívemnek.

Elutasít. Miért?
Egy se magyarázza.
Kokettál, de miért?
Ki tudja? Ki tudja?

Nem kell öreg testem.
Én ezt meg is értem.
Nem kellett azonban
fiatalságom sem.

Ezt a szép életet
úgy, ahogy leéltem.
Nem jutott hely nekem
a nőknek szívében.

De még ha szívében?
Ez is nagyon fájna.
Ágyukba eljutni
lehetetlen próba.

Bosszúság szívemnek
azt megtapasztalni,
sok érzelem sem kell
nővel ágyba bújni.

Ki ennek fortélyát
jól kitapasztalja,
annak a férfinak
eljön a tavasza.

Butuska versemet
itt most befejezem,
mert az igazságot
igaz, hogy szeretem,

de mit érek vele?
A nők nem szeretnek.
Éveim elszálltak.
Már nem érdekelnek.

2011. július 12.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


 Viski_Attila(szerző)2016. december 31. 20:23

@Reva01: Kedves Éva!

Köszönöm a szíved.
Békés, boldog új esztendőt kívánok Neked szeretettel: Attila

 Reva012016. december 30. 16:20

Kedves Attila. Az új év, újat és szebbet hozhat, csak hidd és meglátod úgy lesz. :) Szívvel olvastam soraid. Éva

 Viski_Attila(szerző)2016. december 29. 12:47

@mokus2: Kedves Anna!

Örülök a tetszésednek.
Boldog, békés új esztendőt kívánok Neked szeretettel! Attila

 mokus22016. december 29. 12:37

Kedves Attila!
( Mint egy durcás kisgyerek, azért sem érdekelnek! ) :-) Nagyon tetszik! :-)
Sok szeretettel:
Anna

 Viski_Attila(szerző)2016. december 29. 10:55

@Abraks_Anna: Kedves Adri!

Örülök, hogy elolvastad a versem. Sikert, boldogságot és igaz hitet kívánok Neked az életedben.
Boldog, békés új esztendőt kívánok szeretettel:

Attila

 Abraks_Anna2016. december 29. 10:34

Kedves Attila! Remek költemény lett! Kívánom, hogy légy boldog! Szeretettel! Adri

 Viski_Attila(szerző)2016. december 28. 10:24

@szalokisanyi1: Kedves Sanyi!

Tájékoztatlak, hogy a ''trükk'' nem jött be. Nem jelentkeznek a vigasztalók.
Boldog új esztendőt kívánok Neked!

Attila

 Viski_Attila(szerző)2016. december 28. 10:23

@gypodor: Kedves Gyuri!

Köszönöm a biztatást.
Boldog új esztendőt kívánok Neked!

Attila

 Viski_Attila(szerző)2016. december 28. 10:20

@rojamsomat: Kedves Tamás!

Fő az optimizmus.
Boldog új esztendőt kívánok Neked!

Attila

 szalokisanyi12016. december 28. 08:05

Kedves Attila! Ez a költői túlzás? Ez már egy ravasz füllentés. Erre harapnak a Nők. Gondolom jelentkeznek a vigasztalók...
Remek! Gratulálok!

Boldog Új Évet Kívánok: Sanyi

 gypodor2016. december 27. 22:19

Emlékszel a dallamára:'' Sohase mondd....'' Nem szabad így gondolkodni!
Szívvel bíztatlak.
Gyuri

 rojamsomat2016. december 27. 17:21

No, no, sok vár még rád!!!
Szívvel,,Tamás

 Viski_Attila(szerző)2016. december 27. 16:24

@anci-ani: Kedves Anci!

Vannak ''költői túlzások''. No, meg bűnös az ember, még tán én is. ''Mindig más kell'', mint ami van. ''A más rétje mindig zöldebb''.
Nagyon boldog új esztendőt kívánok Neked szeretettel és kézcsókkal: Attila

 Viski_Attila(szerző)2016. december 27. 16:21

@babumargareta01: Kedves Babu!

Köszönöm kedves soraid.
Boldog új esztendőt kívánok Neked szeretettel!
Kézcsókkal: Attila

 anci-ani2016. december 27. 15:53

Talán csak nem így telt az életed nők nélkül kedves Attila!? Mindenkinek van egy párja csak rá kell találni...majd megtalálod a megfelelőt, csak bízzál benne...
Szívvel olvastam szomorú reménytelen versed!
Anci

 anci-ani2016. december 27. 15:52

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

 babumargareta012016. december 27. 14:55

Kedves Attila,valahogy igy van,szépen megirtad ,nem'' butuska ''
a vers mondanivalója.
Szivvel gratulálok és Boldog Új Évet kivánok !!!
Tisztelettel.....Babu

 Viski_Attila(szerző)2016. december 27. 12:28

@jocker: Kedves Feri!

Köszönöm a véleményed.
Boldog új esztendőt kívánok!

 Viski_Attila(szerző)2016. december 27. 12:25

@Kicsikinga: Kedves Kinga!

Kiszámíthatatlanok.
Boldog új esztendőt kívánok!

 jocker2016. december 27. 12:05

Jól végigmentél a témán...
Vivát!
jocker/Kíber/Feri

 Kicsikinga2016. december 27. 11:39

Nahát, ezek a nők!

 Viski_Attila(szerző)2016. december 27. 10:56

@RajosM: Kedves Máté!

Nagyon örülök, hogy olvastad a versem.
Boldog új esztendőt kívánok!

 RajosM2016. december 27. 08:07

Gratulálok! Örülök hogy olvashattam!

Máté

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ