Steel

Népszerűség: 261 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Látva, értve

Apró fénytábortüzekre hamvad az est.
Megannyi szín, mint szárnytalan madártest
hull a felhők hegycsúcsáról lábam elé.
Valahogy magzatom lett az emlékezés...

Tovább...

Egy hajnalnyi január

Jégzuzmókból csillan a pirkadat-opál,
a teamécsnyi fény langyot szórni próbál.

Tovább...

Hócsillagok

Kialszanak már az égi fényneonok,
könnyzúzmarák ülnek a fák tekintetén,
s mint az évszázados fal, leomlok,
amint halál-emléked gerincre ér.
Látlak, Anyám, én Mária-lelkű szülém
itt, a bánatnak gyermeki szemtükrén.

Tovább...

Kivetülés

Sápad a délután, beteg homlokú
gyermek, úgy révedten szomorú.
Épp pirlik az Ég, mint rúzsnyom arcokon,
bluesdallam a szél, egy régi szaxofon.
Hamvadó cigarettavég lett a fény,
parázsból árnyékfüstökké alél.

Tovább...

Illúzió

Fényfestékkel szór csillag-graffitit az
éj, a kenyérbarázdás dombokra már
rábarnult az este, s a sok pirkazal
kiégve, szürkület-pernyékként szétszállt.

Tovább...

Ím lettél...

A világhajnal szült teremtésnek
e földre, fényfáklyának éjidők
asztalára, ember! Nem temetésnek.
De mélyed árnyékvulkán, mely kitört,
seblavinát zúgatsz tettek hegyéről,
botlásaidban felhasadt az alvilág,
ma gondoskodsz Lucifernek az ebédről.

Tovább...

A Négy gyertya: Bennetek

Elhervad az alkonymályva odakint,
csillagbibék nyílnak a földszín éjen,
s ahogy arcotok szelídjét nézem,
látom, rajta templomi béke lakik.

Tovább...

Miközben felnövök Hozzád

Olykor a csend árnyékpillanata vagyok csak,
mint magában szépségét haldokló
parázs, meg sem szült szavak tintakarca.
Papírálmaim csupán kis vakfoltok,
Önmagam viaszmása a nő, akit
néhanap látok, vers-arcú szívhangjaim,
titeket az idő emlékké tanít.

Tovább...

Adventi gyertya-álmok

Olyan hideg az éj most, mint a világ
maga... zúzmara-csillagok alatt fázik
a táj, megannyi haldokló lombvirág.
Az ablak páracsepegéstől ázik.
Mécsesre sóhajtott, kanócnyi vágy
a szeretet... ma kihűlt tenyerekbe
melengetné hamvát, s lenne újra: láng.

Tovább...

Még szerelem vagy...

Még szerelem vagy bennem, ősz.
Pedig oly sokszor árnyammá nősz...
Szívemre hűvösödsz, bánat-dér,
korai alkonyidőd elér...
Még szerelem vagy, zsongó varázs,
ahogy ragyogsz, kis hajnalparázs

Tovább...

Fények az árny fölött

Fáradtan csillognak a reggeli
ég-opálok, a sok apró parázspipacs,
mit a hajnal mezőin sarjaszt a Nap,
lélekpírját mind párává leheli.
Torokra nehezülő könny-illat
a lég, a belső csönd kegyelet-tenyér, pap

Tovább...

Legyél...

Tudod, ha a pillangócsönd hozzám száll,
elképzelem, hogy a kislányod vagyok.
A lábam melletted bizalommal jár,
és a Te lépéseid nekem: nagyok.

Tovább...

Hajnali pitvarremegés

Lágy, őszi szélnek szférahangja a reggel,
felettem fénnyé porlanak a csillagok,
ahogy utoljára visszanéznek, a percben
mintha Isten keresne engem... Nap-pipacsok
nyílnak, könnyű lélegzet-zsongás szerte,
válaszul állok a talány elé: ki vagyok?
S rám nehezül az önismeret lelke.

Tovább...

Az én nagymamám

Sápadt kis gyufaláng az alkonyat.
Elpöttyentek a mézsugár Nap-derűk,
árnyak derekai földre hajolnak,
a szél is csak halkuló sóhajetűd.

Tovább...

Mikor megszülettél

Emlékszem, amikor megszülettél...
glória-fénnyé váltak a csillagok,
s az esthűsben a harmatpillangók
némán ülve a holdnak lágy ezüstjén
ámultak, hogy ragyog szembogaraikba
lelked, majd forrás-csillogó tisztáját
a világra tükrözték. Odvaikba
elbújták maguk az árnyak, és szikrává...

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ