Steel

Népszerűség: 272 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Háború és Béke

Még kis echóként hallani az esőt,
de a vihar már szél-mollokká halkult,
s az éjjel kinyitja a csillag-ernyőt.
Bennem az idők már letették kardjuk,
a múlt a jelennel kézkulcsolt fohász,
bár még visszaborzongom sok vívott harcuk.

Tovább...

Gyermek-kép

Én azt hiszem, mikor megfogan egy magzat,
a Föld benne rejti el a jövendő hajnalt,
a harmatfénynek üde tisztaságát,
és az Istennek közel-pillantását,
ahogy a csillagok szembogaráról ránk
tekint. Én azt hiszem, hogy a lélegző fák
oltalma alatt kisarjuló csendet,
mint szent nyugalmat, hordozza a gyermek.

Tovább...

Út-találkozás

Emlékszem, a pillanat térdre hogyan
remegett, kamaszlányos ábrándokat
csalva homlokom mögé, míg belül fogtam
Isten kezét, s véget ért a zarándoklat.

Tovább...

Csak élet, csak szerelem

Mint ezernyi apró vérpötty-serkenés,
naplemente-pipacsok nyílnak az égen,
angyalujjbegyek szórják a csendteremtést,
és a szívkozmoszban kitárul lényem.

Tovább...

Én vagyok, Te vagy...

I. szonett

A Földnek méhe vagy, Isten szívének
gyümölcse. Sártalan remény és emberség,
malaszttal teljes, jászoli melegség.
Hó-arcú festményképe az Élet-igéknek.

Tovább...

Látva, értve

Apró fénytábortüzekre hamvad az est.
Megannyi szín, mint szárnytalan madártest
hull a felhők hegycsúcsáról lábam elé.
Valahogy magzatom lett az emlékezés...

Tovább...

Egy hajnalnyi január

Jégzuzmókból csillan a pirkadat-opál,
a teamécsnyi fény langyot szórni próbál.

Tovább...

Hócsillagok

Kialszanak már az égi fényneonok,
könnyzúzmarák ülnek a fák tekintetén,
s mint az évszázados fal, leomlok,
amint halál-emléked gerincre ér.
Látlak, Anyám, én Mária-lelkű szülém
itt, a bánatnak gyermeki szemtükrén.

Tovább...

Kivetülés

Sápad a délután, beteg homlokú
gyermek, úgy révedten szomorú.
Épp pirlik az Ég, mint rúzsnyom arcokon,
bluesdallam a szél, egy régi szaxofon.
Hamvadó cigarettavég lett a fény,
parázsból árnyékfüstökké alél.

Tovább...

Illúzió

Fényfestékkel szór csillag-graffitit az
éj, a kenyérbarázdás dombokra már
rábarnult az este, s a sok pirkazal
kiégve, szürkület-pernyékként szétszállt.

Tovább...

Ím lettél...

A világhajnal szült teremtésnek
e földre, fényfáklyának éjidők
asztalára, ember! Nem temetésnek.
De mélyed árnyékvulkán, mely kitört,
seblavinát zúgatsz tettek hegyéről,
botlásaidban felhasadt az alvilág,
ma gondoskodsz Lucifernek az ebédről.

Tovább...

A Négy gyertya: Bennetek

Elhervad az alkonymályva odakint,
csillagbibék nyílnak a földszín éjen,
s ahogy arcotok szelídjét nézem,
látom, rajta templomi béke lakik.

Tovább...

Miközben felnövök Hozzád

Olykor a csend árnyékpillanata vagyok csak,
mint magában szépségét haldokló
parázs, meg sem szült szavak tintakarca.
Papírálmaim csupán kis vakfoltok,
Önmagam viaszmása a nő, akit
néhanap látok, vers-arcú szívhangjaim,
titeket az idő emlékké tanít.

Tovább...

Adventi gyertya-álmok

Olyan hideg az éj most, mint a világ
maga... zúzmara-csillagok alatt fázik
a táj, megannyi haldokló lombvirág.
Az ablak páracsepegéstől ázik.
Mécsesre sóhajtott, kanócnyi vágy
a szeretet... ma kihűlt tenyerekbe
melengetné hamvát, s lenne újra: láng.

Tovább...

Még szerelem vagy...

Még szerelem vagy bennem, ősz.
Pedig oly sokszor árnyammá nősz...
Szívemre hűvösödsz, bánat-dér,
korai alkonyidőd elér...
Még szerelem vagy, zsongó varázs,
ahogy ragyogsz, kis hajnalparázs

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ