Lubianker Dávid

Született: 1997. május 4.

Népszerűség: 4 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Késő alkony

Jegesen perzselő árnyék
Vetült a vihar hagyta csendre.
Kihalt a búvó vágy, még
Mielőtt megérkezett az este.

Tovább...

Napfény, Tavasz, Szépség, Halál

Áll egy kunyhó a pusztában.
Falairól festék kopog.
Emléket őriz markában,
Mint a kagylóba zárt homok.

Tovább...

A köd könnyei

Befelé folyó könnyek,
Hogyha mélyre zuhannak,
Mikoron majd feltörnek,
Talajon foltot hagynak...

Tovább...

Széttörve

Könnyeim arcomon csorognak,
Szemem mégis száraz.
S nem értem, hogy lehet
Bennem ekkora bánat?

Tovább...

Virágok völgye

Keserves áhítattal
Határtalan szirtfok
Peremén át itatnak
Szépséggel a szirmok.

Tovább...

Édes kis semmiség

Már múlik az ősz, s közeleg a tél,
Lágy tótükörből jégpáncélt farag.
Fekélyrágta régi remény még él,
Hol árva emlékképként megmaradsz.

Tovább...

Lenni

Eltévedni merengőben,
Látszattal etetőben,
Hajófenék süllyedék
Örömteli patkányaként.

Tovább...

Magányos remény

Könnyeim kitörölhetetlenek,
Ezért az érzelmek nem vétkesek.
Mióta nem találok rád,
Szívem méreg, borítja gyász.
Van még esély a boldogságra,
Szomorú világom, ráhagyom másra!

Tovább...

Lelkek a levegőben

Szerteszét ezernyi fütty és zörej,
S a csend mégis magához ölel.
Festményben élő, halovány folt,
Számtalan szín hasztalan átkarolt.

Tovább...

Álomhiány

Az álmok ideje lejárt,
Valóság húz velünk igát.
Mikor sok szépség körbejárt,
Teremtettünk diszharmóniát.

Tovább...

Enyészet holtunkiglan

Hogyha beborul az ég,
Akkor megjelenik még,
Páncélt von köréd,
S elönt a sötét.

Tovább...

Kismadarak

Hegyormok között fellegek,
Lassan könnyezik az ég.
Zsebkendőként a tengerek
Itatják fel a zömét.

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ