Kolev András

Kolev András

Született: 1967. március 10.

Népszerűség: 140 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Szobák

Szobámba gyakran engedem a csendet,
kizártam minden zörgő ablakot.
Zaj nem kopogtat, lárma rég nem csenget,
s falára vésett hangot hallgatok.

Tovább...

3230

Télvég

A fák között megráng az alkony szőtte fátyol,
kesergő ágakat himbál a téli szél.
A szürke sziklakő havat siratva gyászol,
s csalóka csillogás a tócsák szélinél.

Tovább...

Újszülöttek

A harsogó zajra már felpattant szemük,
küzdelmes útjukat arcuk meséli el.
Enyhíti kínjukat, ki földre szállt velük:
a szomjazó tüdőkbe hűvös fényt lehel.

Tovább...

2724

Mégis hiszünk

A homlokunkra ráncot írt az emlék,
sajgó sebekre kéklő folt fagyott.
Szemünkre folyt magányos, téli esték
zsebükbe gyűrnek minden csillagot.

Tovább...

Éjjel

Törött tükör ezer szilánkja csillan.
Csendben hegednek lüktető sebek.

Tovább...

A városon túl

A város oly közel, de mégis messze van,
idáig nem jutott vonat fütyülte máz.
Kifosztott holnapok itt hagyva mocskosan,
s romok közt roskatag, lakatlan, régi ház.

Tovább...

A bolond

A tegnapot nyitott szemekkel álmodom,
amit napfény takart, az éj most megmutat.
Fülemben zúg a csend, ágyamhoz árny oson,
s lámpámról csillagok lógatják lábukat.

Tovább...

Az özvegy

Eső zuhog s szél zúg feletted.
Miért ne sírnál? Most temetted
a sáros földbe mindened.

Tovább...

Őszelő

Itt lent a völgyben minden elvirágzott:
sok csorba csésze és törött pohár.

Tovább...

Veled

Az éj sötét, a csillagok lapulnak,
Veled hajózom, s hallgatom szavad.

Tovább...

Az ólban

Házak, szobák: falak ölelte ólak.
Röfög a disznó, újra jóllakott,
s az istennek se nyitna ablakot,
mert mindent így tanult helyénvalónak.

Tovább...

Való igaz

Csak írd tovább, papír pirul, de bírja,
és mit se bánd, ha sántikál a szó.
Ha hallaná szegény Attila, sírna,
ma mennyi minden elfogadható.

Tovább...

Merülés

Lassan merültél, szinte észrevétlen;
mi tegnap part volt, mára már meder,
amelynek alján tested vaksötétben,
mint mozdulatlan néma kő hever.

Tovább...

Elveszett

Ki gyakran jár a fák alatt,
de nem keres, csak rejteget,
kinek csöpp vágya sem maradt,
esőt csodálni s felleget,
ki megvadul, ha lelkesül,
és öklöt adva nyújt kezet,
kiben csak kő van legbelül,
ki másból él, s máson nevet...

Tovább...

A balkonon

A balkon hűvöséből néztem elmerengve,
miképpen huny szemet egy nyári délután,
szeplőket pöttyözött az alkonyat kezemre,
arcomhoz illatos fuvallat ért puhán.

Tovább...

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ