Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Magányosan

Szemem világát homályos köd lepi be,
Csak sötét alakokat látok.
Nem tudom, hogy kerültem ide,
Vajon kire várok?

Egyedül vagyok, érzem!
Ezek csak halvány szellemképek!
Szólók nekik, nem hallanak! Vajon mért nem?
Úgy döntök, közelebb lépek.

Már nem mozognak, megijedtek tán?
Tőlem miért félnek?
Térdre zuhannak, tátva marad szám,
Mintha levegőt kérnének.

Valaki segítsen! Nem akarok itt lenni,
Itt nincs kijárat, egyedül vagyok!
Engedjenek, el akarok menni!
Nincs értelme, elnémulok.

Az alakok egyesével fulladnak meg,
S nekem mindegyik fáj.
Belesajog szívem, testem már remeg,
Minden pusztulás belém lyukat váj.

De rájöttem, mi ez, az élet ostroma,
Ez a rideg, élettelen világ!
Ez a hely! A bennem lévő üresség otthona
A fájdalom, mi lelkemből kiált.

S a rémült fantomok, mik sorra hullanak.
Elpusztult álmok, halott remények lettek.
Ugyanaz a nevük, lelkemben laknak!
Tönkretett vágyak múltak, mik belülről ettek.

Végigsimítják arcom, nincs mitől félnem,
Nem történt semmi, csak halálukat érzem.
De a fájdalmaim erősebbek lettek,
A halott fantomok: elfojtott könnycseppek!

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ